Egy részeg sofőr által halára gázolt testvéréért is tekert a Tour kanadai hőse

2022. július 19. – 18:17

frissítve

Egy részeg sofőr által halára gázolt testvéréért is tekert a Tour kanadai hőse
Hugo Houle meghalt testvérének ajánlotta szakaszgyőzelmét a Tour de France-on – Fotó: Christian Hartmann / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A kanadai Hugo Houle tíz éve meghalt testvéréért is hajtva, szökésből nyerte a Tour de France 16. szakaszát. Tadej Pogačar ígéretéhez híven próbálkozott, de nem tudott közelebb kerülni a sárga trikós Jonas Vingegaardhoz.

A hétfői pihenőnap után az utolsó hetére fordult a Tour. Már mindenki nagyon fáradt, de még nagyon nehéz szakaszok várnak a mezőnyre. A Pireneusokban egymás után három hegyi etap jön, és ebből az elsőt kedden már le is tudták a bringások. A Carcassone és Foix közötti 178,5 kilométeres etap utolsó harmadába került két első kategóriás emelkedő, az 1517 méter magas Port de Lers-re és az 1375 méter magas Mur de Péguére-re vezető kaptatók, amelyek 11,4 illetve 9,4 kilométer hosszúak voltak.

A Tour de France 16. szakaszának profilja – Fotó: letour.fr
A Tour de France 16. szakaszának profilja – Fotó: letour.fr

A sárga trikós Jonas Vingegaard és közvetlen riválisai óvatosabban kezdtek, így egy meglehetősen nagy, 29 fős szökevénycsoport formálódhatott a szakasz elején. Szinte minden csapat adott kerékpárost az elmenésbe, így sokáig nem volt különösebb oka senkinek nagyon forszírozni az üldözést.

Amikor viszont több mint 8 percre nőtt a szökés előnye, kezdett kényelmetlenné válni néhányaknak a különbség, mert az összetett 11. helyezettje, Alekszandr Vlaszov is elöl tekert, neki pedig csak 10 perc 32 másodperc volt összetettben a hátránya a sárga trikóshoz képest, így virtuálisan már dobogós helyen is állt. Sokat léphetett volna előre, ha meghagyják neki ezt az előnyt.

A Port de Lers-en megszűnt az egység a szökevénycsoportban, Damiano Caruso (Bahrain-Victorious), Michael Storer (FDJ) és Michael Woods (Israel-PremierTech)) lépett meg, de a lejtmenetben újra összerázódott egy nagyobb csoport.

Ezen a hegyen Tadej Pogačar többször is akciózott, megpróbálta lerázni magáról a sárga trikóst, de Vingegaard a szlovén minden megindulására jó reagált, árnyékként követte. Pogačar nemcsak az emelkedőn, hanem a lejtmenetben is próbálkozott, de dán riválisát nem tudta itt sem meglepni. A Mur de Péguére-en is erős tempót diktált mind Pogačar, mind Vingegaard csapata, ami miatt ideiglenesen több favorit is leszakadt, de egymást végig tudta követni a két nagy rivális, és végül a célba is együtt érkeztek. Vingegaard így továbbra is őrzi 2 perc 22 másodperces előnyét.

A nap nagy vesztese Romain Bardet volt, aki a negyedik helyről az kilencedikre csúszott vissza összetettben, mert az utolsó emelkedőn nagyon lemaradt a többi favorittól. Vlaszov viszont jó napot könyvelhetett el, a nyolcadik helyre jött föl a szökéssel, és így már a top 5 sem elérhetetlen az orosznak.

A Mur de Péguére a szökevények szempontjából döntőnek bizonyult, Hugo Houle itt lógott meg a többiektől, és fokozatosan növelte előnyét. A célba érkezés után azt mondta, hogy úgy indult meg, hogy csak csapattársának, Woodsnak készíti elő a terepet, de végül egyedül is kibírta az élen. A kanadai kerékpáros bukott át először az utolsó hegyen, majd a lejtmenetben is átszellemülten hajtott. Testvére, Pierrick, akit 2012-ben edzés közben gázolt halálra egy részeg autós, is végig ott járt a fejében, és amikor a célvonalon átgurult, akkor az égre is felmutatott. Az ő emlékének is szólt ez a győzelem.

A második helyért hárman sprinteltek, Valentin Madous (FDJ) volt a leggyorsabb, majd Woods érkezett be harmadikként a lejtmenetben bukó Matteo Jorgenson (Movistar) előtt.

Eredmények:
16. szakasz, Carcassonne-Foix, 178,5 km:
1. Hugo Houle (kanadai, Israel-Premier Tech) 4:23:47 óra
2. Valentin Madouas (francia, Groupama-FDJ) 1:10 perc hátrány
3. Michael Woods (kanadai, Israel-Premier Tech) azonos idővel

Az összetett élcsoportja:
1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 64:28:09 óra
2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 2:22 perc hátrány
3. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadies) 2:43 p h.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!