Újra Amerika a sprint királya, csak ők álltak a dobogón a 100 m vb-döntője után

2022. július 17. – 07:40

Újra Amerika a sprint királya, csak ők álltak a dobogón a 100 m vb-döntője után
Fred Kerley (k), Trayvon Bromell (b) és Marvin Bracy tartoltak a 100 sprinten Amerikának – Fotó: Michael Kappeler / picture alliance / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

31 éve nem látott bravúrt hajtottak végre az amerikai sprinterek az Oregon állambeli Eugene-ben zajló atlétikai vb-n, a férfi 100 méter sprintje után ugyanis csak amerikaiak állhattak fel a dobogóra. Amerikai triplázás korábban csak kétszer volt a vb-k történetében, 1983-ban Carl Lewis, Calvin Smith és Emmit King hozták össze ezt Helsinkiben, majd 1991-ben, 31 évvel ezelőtt szintén Carl Lewis vezetésével, de már Leroy Burrell és Dennis Mitchell asszisztálásával lett meg a tripla Tokióban.

Idén Fred Kerley, Marvin Bracy és Trayvon Bromell lett a három dobogós. Bromell a nyolcas pályán, lényegében a többiek látómezején kívülről ért be harmaidknak, miközben Kerley és Bracy óriásit csatázott az aranyért. A befutó végül annyira szoros volt, hogy csak 20 másodperc után mutatták meg a hivatalos sorrendet, ekkor derült ki, hogy Kerley lett a világbajnok. Érdekesség, hogy Kerley idén ugyanúgy 9,86-tal lett világbajnok két honfitársa előtt, ahogy 31 éve Carl Lewis is.

Kerley ezüstérmes lett egy éve a tokiói olimpián, akkor az az olasz Marcell Jacobs győzte le, aki izomproblémák miatt végül már az elődöntőben sem állt rajthoz a mostani vb-n. Szintán nagy hiányzó volt a vb-ről koronavírus miatt lemaradó kanadai Andre De Grasse. Részben az ő kiválásuk miatt is 4 amerikai jutott be a döntőbe – Christian Coleman végül a hatodik lett.

Eredmény, férfi 100 sprint

1. Fred Kerley 9,86

2. Marvin Bracy 9,88

3. Trayvon Bromell 9,88

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!