Kemény Dénes: A tudásunk fele sem jött ki, ennek oka van

2022. június 30. – 14:10

frissítve

Kemény Dénes: A tudásunk fele sem jött ki, ennek oka van
Varga Dénes és Vámos Márton az olaszok elleni vereség után – Fotó: Illyés Tibor/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A vízilabda-világbajnokság negyeddöntőjében a címvédő Olaszország 11–10-re legyőzte a 2020-as Európa-bajnok Magyarországot. A második negyedben volt a fordulópont, akkor négy akciógólt lőttek az olaszok, ebből Di Fulvio hármat vállalt. A negyed vége előtt egy hajszálpontos ejtése a kapufáról pattant be a gólvonal mögé, tökéletes mozdulat volt, a vb egyik legszebb találata, azzal lett 6–5 a javukra.

„Az olaszok nagyon tudtak élni a hatezer magyar drukker erejével, arra számítva, hogy a mieink ki akarják majd szolgálni a közönséget. Ez számukra felelősség nélküli játékot jelentett, hogy nincs veszítenivalójuk, és minden egyes jó megoldással idegesíthetnek bennünket. Bejött a számításuk, tudatosan játszottak rá a körülményekre, inspirálta őket is, hogy ilyen sokan vannak.

Tudásuk 80 százalékát nyújtva nyertek, mi eközben sajnos a tudásunk felét sem tudtuk kihozni magunkból, sokkal több hiba csúszott a játékba, mint amennyi egy ilyen típusú csapat ellen belefér. Egyénenként kell kielemezni majd az okokat, azt, hogy miért nem tudta egy-egy játékos megmutatni a jó formáját, a képességeit, és miért sodródott ebbe az irányba, mi húzta vissza” – értékelte a Telexnek találkozót a korábbi sikerkapitány, Kemény Dénes.

A Margitszigeten 2000 óta most negyedszer próbálkozott a magyar válogatott az aranyérem megszerzésével, egyszer sem sikerült, ám eddig mindig sikerült érmet szerezni, most ez a sorozat megszakadt. A 2020-as Eb-siker helyszíne a Duna Aréna volt, hiszen januárban rendezték a tornát, nem lehetett szabad ég alá vinni a meccseket. A Margitszigeten eddig így festett a teljesítmény:

  • 2001, Európa-bajnokság – bronzérem
  • 2014, Európa-bajnokság – ezüstérem
  • 2017, világbajnokság – ezüstérem
  • 2022, világbajnokság – maximum ötödik hely.

Kemény évek óta használja a kapussport kifejezést a pólóra, és ez a tétele igazolódott szerda este, az olasz Marco del Lungo ugyanis 12 védést mutatott be, míg a magyar kapuban Vogel Soma hatszor hárított. Az olasz nem kapott védhetetlen labdákat a második negyedben, folyamatosan nőtt meg az önbizalma, sínre tették a gyengébb lövések. Vogel nem védett rosszul a magyar oldalon, de nem is jutott az átlagos teljesítmény fölé. Az olaszok 11–7-es vezetésük után az utolsó három percre kiengedtek, a három gyors magyar gól viszont csak az eredmény kozmetikázására volt elég. Del Lungo védéseinek értékét növeli, hogy éles helyzetekben mutatta be azokat.

Varga Dénes azt nyilatkozta a mérkőzés után, hogy volt egy furcsa zónájuk az olaszoknak, ami meglepte őket. Kemény szerint nem húztak elő egy eddig soha nem mutatott elemet, de a védekezésük megkomponált volt, kifogástalan zenekari összhangra emlékeztette, mindenki tudta, mit kell tennie, mikor kell belépnie egy-egy szólamba.

„A mieink nem mutattak extrát, váratlant támadásban, az egyéni kvalitások nem jöttek ki, a vagányság, a merész improvizáció hiányzott. Ha ez megvan, máris más a zóna felállása. Az olaszok megérezték azt, hogy a megszokott sémákat játsszuk, ami átlátszó volt, és így mindenhová odaértek, ahová kellett, és uralták a veszélyes helyzeteket.

Nekünk ellenben nem mindig sikerült Di Fulviót megakadályozni abban, hogy célba vegye a kaput, nem értünk ki rá. Szívós Pista mondása jutott eszembe, aki azt gondolta, ha egy átlagdrukker leül meccset nézni, és nem ismeri a csapatokat, kell hogy egy olyan benyomást szerezzen a meccs végére, hogy ki a jó játékos, hányas sapkában játszik. Ő elment a Boston egyik NBA meccsére, és ugyan addig nem ismerte Larry Birdöt, tapasztalatlan nézőként rögtön észrevette a képességeit. A mi jó játékosaink közül a szerdai meccs alapján nem valószínű, hogy az egyszeri drukker azt mondja, hogy mennyire jó volt a 17-es. Szándékosan mondtam olyan számot, amilyen sapkát nem osztottak ki. Nem volt olyan momentum, ami miatt vonzotta volna a nézői tekintetet akármelyik klasszisunk játéka” – magyarázta Kemény.

Az olimpiai bronzérmes magyaroknak mostantól a vb ötödik helye lehet a cél, noha a nézőtérről valószínűleg már nem kapnak olyan támogatást, mint eddig. Előbb pénteken az Egyesült Államokat, utána pedig várhatóan a szerbeket kell legyőzni majd vasárnap, hogy ez a pozíció meglegyen.

A női válogatottnak minden esélye megvan, hogy érmet nyerjen, ehhez az első lépést a csütörtök 21 órától kezdődő elődöntőben lehet megtenni, amikor Hollandia lesz az ellenfél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!