Kikapott az olaszoktól, nem lesz érmes a férfi pólóválogatott a vb-n

2022. június 29. – 22:07

frissítve

Kikapott az olaszoktól, nem lesz érmes a férfi pólóválogatott a vb-n
Az első negyedben még vezetett a magyar csapat, utána már nem tudta a maga javára fordítani a negyeddöntőt – Fotó: Illyés Tibor/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar férfi vízilabda-válogatott a budapesti világbajnokság negyeddöntőjében elbukott az olaszok ellen, így csak ötödik lehet. Az olasz kapus bravúrjai és di Fulvio góljai késztették megadásra a magyar csapatot.



A világbajnoki címvédő olaszok a tavalyi olimpián nem jutottak a négy közé, a Margit-szigeten próbálták kijavítani a kisiklásukat. A magyar válogatott bronzérmes volt Tokióban, a vb-n ennél is többet szeretett volna, különösen, mert öt éve hazai pályán ezüstöt szereztek, és most fényesebb éremre vágytak. Most még az érem sem jött össze, de haladjunk sorjában.

Első negyed: 3-2

A kapuban Vogel Soma állt, Zalánki Gergő és Vámos Márton kapott lehetőségek a balkezes közül, Varga Dénes is ott volt a vízben. Centerben pedig Hárai Balázs kezdett, az övé volt az első gól, egy szép csavarral helyezte a labdát Del Lungo feje fölé, miközben egy védő is sanyargatta. Dolce előnyből egyenlített, erre szintén emberelőnyből Hárai válaszolt, egy kipattanót pöckölt a kapuba. Di Somma sem vacakolt sokat a másik oldalon, a háló fogta meg a labdáját. Négy perc sem telt el, amikor Varga Dénes is feliratkozott a góllövők közé, egy dupla előnyt értékesített. Ez volt az első negyed utolsó gólja, amiben jelentősen közrejátszott, hogy az utolsó másodpercekben, noha kettős előnyben voltak az olaszok, nem tudtak a kapuba lőni.

Második negyed: 5-6

Di Fulvio kapásgóljával kezdődött, hat méterről vállalta el, és Vogel feje mellé küldte a labdát. A Recco játékosa a következő támadásból is eredményes volt, akkor a bal alsó sarkot választotta. Fogyott az ötlet a magyar támadásokból, emberelőnyből sem sikerült kapura lőni, Di Somma viszont megtalálta az utat a kapuig, miután beforgatta a védőjét. Az olaszok a háromgólos különbségért támadtak, de akkor a magyar védekezés rendben volt.

Zalánki Gergő labdája útban a kapu felé – Fotó: Illyés Tibor / MTI
Zalánki Gergő labdája útban a kapu felé – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Manhercz kiszorított helyzetből pontosan pattintott, nagyon kellett is ez a találat, mert del Lungo előtte fontos labdákat hárított. Zalánki előnyből megtalálta azt az egylabdányi helyet, ami a kapus feje és a felső léc között volt, és pontosan odalőtt, ezzel sikerült az egyenlítés (5-5). Vámos labdaszerzése után a vezetést nem tudta visszavenni a csapat, Di Fulvio pedig egy hajszálpontos, kapufás ejtéssel gondoskodott arról, hogy az olaszok előnnyel mehessenek a nagyszünetre.

Harmadik negyed: 6-8

Kihagyott magyar előny és egy mosolyogtató olasz technikai hiba után Burián kezében ott volt a lehetőség az egyenlítésre, de az olasz kapus eszén nem tudott túljárni, Del Lungo megfogta közeli lövését. A másik oldalon Cannella nem hibázott, a jobb alsóban landolt a labdája, ismét kettővel vezettek az olaszok. Vámos első szándékból beleállt a lövésbe, és most esélytelen volt az olaszok átlag felett védő kapusa. Vogel hatalmas bravúrja után az olaszokhoz pattant a labda, Brunira játszották ki, a lövése kapufáról a magyar kapus hátára pattant, onnan pedig bevánszorgott a gólvonal mögé. (6-8)

Peches találat született, de nagyobb baj volt, hogy a következő magyar támadás elhalt. Az olaszok ismét a háromgólos vezetésért támadtak, de akkor a védelem és Vogel is a helyén volt. Miután megint kiállítottak egy olaszt, Märcz Tamás kapitány időt kért, húzásra játszották ki az előnyt a mieink, ám Del Lungo a helyén volt, a nyolcadik védését könyvelhettük el.

Vogel a legjobbkor mutatott be egy védést, de mivel az előnyünk kihasználatlan maradt, mert az olasz kapus ezúttal is jól olvasta a szándékainkat, maradt a 6-8-as állás.

Negyedik negyed: 10-11

Egyszerű volt a feladat, a zárónegyedet meg kell nyerni két góllal. Az első támadásunk kimaradt, az olaszok azonban nem hibáztak, Echenique villámgyors mozdulattal 6-9-re módosította az állást, Vámos mellélőtt, így nem sikerült közelebb jönni, de Vogel védése a legjobbkor jött. Del Lungo továbbra is őrizte a másik oldalon félelmetes formáját, és egyre reménytelenebb helyzetbe került a válogatott.

Az olaszok kihagytak egy előnyt, Varga Dénes a kapufát találta el tiszta helyzetben öt perccel a vége előtt, és kezdhettünk megbarátkozni a gondolattal, hogy a csapat nem küzdhet éremért. Vámos távoli bombája utat talált a kapuig, az olaszok kaptak egy kissé érthetetlen előnyt, di Fulvio pedig ezen a napon ellenállhatatlan volt, és szétlőtte a kapu jobb oldalát, ez volt a negyedik gólja. A magyar támadás újra pontatlan volt, Echenique viszont újra hozzászólt a meccshez (7-11). Ezek után még láttunk két gyors magyar gólt, Vámos és Manhercz célzott tökéletesen, de ez csak szépségtapaszt jelentett a közönségnek, a vereséget már nem lehetett elkerülni.

Manhercz 40 másodperccel a vége előtt megúszott, del Lungo azonban kiszedte ezt a labdát is a rövid sarokból, hű lenyomata volt ez az akció ennek a mérkőzésnek. Jansik 17 másodperccel a vége előtt beállította a 10-11-es végeredményt. Az olaszok az utolsó támadásból már csak lepörgették az órát. Az olaszok a görögökkel, a spanyolok a horvátokkal elődöntőznek pénteken, a magyar csapat az ötödik helyért küzdhet tovább.

„Úgy kezdtünk, ahogyan kellett, tisztában voltunk vele, hogy sok ítélet lesz mindkét oldalon, nekünk pedig ezekből kell majd lehetőséget szerint minél többet kihozni. Azonban jöttek a fegyelmezetlenségek, nem arra az emberre mentünk, akire kellett volna, és túl sok akciógólt kaptunk, ami nem fér bele. Fájó, hogy nem tudtuk abba az irányba vinni a mérkőzést, hogy az emberelőnyös és az emberhátrányos szituációkon múljon a dolog” – mondta Märcz Tamás kapitány, aki megjegyezte, sok volt a rossz passz, a rossz választás, nem azokat a helyzeteket választották, amelyek eredményre vezethettek volna, pedig lehetőség volt rá bőven.

A csapatkapitány Varga Dénes arról beszélt, meglepte, hogy az elején ők vezettek, ugyanakkor abban már csalódott, hogy a folytatásban csak üldözték világbajnoki címvédő riválisukat.

„Azt hittem, fizikálisan és mentálisan is jobban fogjuk bírni ezt a meccset. A saját teljesítménnyel sem vagyok elégedett, vissza kellene néznem azokat a szituációkat, amikor lövés helyett esetleg passzoltam, vagy amikor ellőttem, az milyen helyzet volt. Ez mind annak a jele, hogy egy játékos bizonytalan.”

Magyarország–Olaszország 10-11

  • A gólszerzők: Di Fulvio 4, Di Somma, Echenique 2-2, Dolce, Cannella, Bruni 1-1, illetve Vámos 3, Hárai, Manhercz 2-2, Varga Dénes, Zalánki, Jansik 1-1

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!