WTCR: Micheliszt az élről lökték a gumifalba, Zengőék dupláztak második helyből

2022. június 26. – 15:48

Másolás

Vágólapra másolva

Vegyesen alakult magyar szempontból a túraautó-világkupa (WTCR) spanyolországi versenyhétvégéje a Motorland Aragónon, a Zengő Motorsport pilótája, Rob Huff ugyanis második lett a főfutamon, Michelisz Norbert viszont amint átvette a vezetést a fordított rajtrácsos versenyen, nekiszorították a gumibálának, így kiesett az élről. A futamon Nagy Dániel végül a második lett, így a Zengő Motorsport mindkét futamon a dobogó második helyén végzett.

A főfutam a szokottaktól eltérő módon az előzésekről szólt, a negyedik helyről kezdő, korábbi kétszeres világbajnok Huff egészen a második helyig küzdötte fel magát, de jól tört át a mezőnyön a két Hyundaijal Mikel Azcona és csapattársa, Michelisz is: a páros a 8-9- helyről a 4-5. pozícióig küzdötte fel magát, elsősorban a szombati időmérőhöz képest meglepetésre visszaeső Lynk & Cókat megelőzve.

A főfutamon Gilles Magnus nyert Audival, mögötte Huff lett a második, a harmadik helyre pedig Nathanaël Berthon ért oda Micheliszék előtt egy hajszállal. Tassi Attila és Nagy Dániel futamát egyaránt defekt tette tönkre, egyikük sem ért célba.

A fordított rajtrácsos futamot második helyről kezdő Michelisz már az első kanyar után akcióba lendült az élen haladó Ma Csing-hua ellen. Az agresszív, de szabályos előzés közben összeértek, Michelisz alatt beszitált az autó, de ekkor még megfogta, nem sokkal később viszont újra a kínaival harcolva már nem volt hova menekülnie, nekicsapódott a pálya szélét jelentő gumibálának, a kocsija pedig annyira megsérült, hogy lényegében azonnal kiesett.

A második helyből duplázó Rob Huff – Fotó: Frédéric Le Floch / FIA WTCR / DPPI Media
A második helyből duplázó Rob Huff – Fotó: Frédéric Le Floch / FIA WTCR / DPPI Media

Michelisz mellett Tom Coronel Audija is ripityára tört, így a roncs- és törmeléktakarítás idejére beküldték a biztonsági autót. Ekkorra már a második helyre küzdötte fel magát Nagy Dániel, a Zengő Motorsport pilótája, mögötte a harmadik helyen Michelisz csapattársa, a bajnoki pontversenyt vezető Azcona jött, a spanyol mögött pedig a másik Zengő-versenyző Huff következett.

Az újraindítás után Nagy nem sokáig várt, lényegében azonnal megelőzte Mát, átvéve a vezetést. Sokáig viszont nem őrizte meg az első helyét, a bajnoki pontversenyt vezető Azcona kegyelmet nem ismerve tört a magyar pilóta elé. Nagy innentől kezdve kisebb lejtmenetbe került, előbb a csapattárs Huff, majd Santiago Urrutia ment el mellette.

Az élen nem lehetett megszorítani Azconát, aki növelte előnyét az összetettben, mögötte Huff a második futam második helyét is begyűjtötte Urrutia előtt, Nagy Dániel pedig a negyedik lett. Tassi Attila a 14. helyen ért célba, Michelisz kiesett.

Négy versenyhétvége után (ebből csak háromszor tartottak futamot a biztonsági okokból törölt németországi versenyek miatt) Michelisz csapattársa, Mikel Azcona 126 ponttal vezeti a bajnokságot, a második helyen Gilles Magnus jön 99 ponttal. Ami a magyar és magyar kötődésű pilótákat illeti, a spanyolországi dupla második helyével Rob Huff feljött a pontverseny negyedik helyére, Michelisz a 11., Nagy a 14., Tassi a 17., utolsó helyen áll.

Folytatás július 2-3-án a portugáliai Vila Realban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!