Kézilabda BL: ez most nem pech volt

2022. június 21. – 05:08

frissítve

Kézilabda BL: ez most nem pech volt
A veszprémi színekben játszó Omar Yahia küzd a kölni négyes döntőben – Fotó: Marius Becker/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hetedszer jutott el a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a Telekom Veszprém, és a negyedik helyen végzett. A lengyel Kielce elleni elődöntős vereség (35-37) és a bronzmeccs döntetlenje után hetesekkel kapott ki a német Kieltől. A Veszprém eddig háromszor volt második (2015, 2016 és 2019), egyszer harmadik (2017), és most harmadszor negyedik (2014, 2020, 2022).

„Nem mindig ugyanaz volt az oka annak, hogy nem nyerték meg, de ez most nem pech volt. Ahogy a szerencse, úgy a balszerencse is forgandó, és a mieink a végjátékokban nem voltak jók. Ha majd visszanézi Momir Ilics vezetőedző a Kielce elleni meccset, biztosan meg fogja találni a védekezésben elkövetett hibákat. Bírózni nem érdemes, nem hiszem, hogy összességében az egész év alatt jobban sújtották volna a magyar csapatot az ítéletek, mint bárki mást.

Az viszont tény, hogy 37 gólt kaptak a Kielcétől, ami sok, annyival nem lehet meccset nyerni. A támadójáték jól működött, ezt alátámasztja a 35 lőtt gól, amivel általában már lehet nyerni”

– kezdte a Telexnek Borsos Attila korábbi válogatott játékos. Idén nagyon kiegyenlítődött a mezőny, 2019-ben sokkal nagyobb esélye volt a Veszprémnek az első helyre, de akkor a sok problémával küszködő Vardart nem sikerült felülmúlni a döntőben.

A Veszprém idén nem azzal a céllal vágott neki a szezonnak, hogy elvárás lenne a részvétel a Final Fourban. A magyar bajnokságot szerették volna megnyerni, de azt a Pick Szeged elvitte előlük. Ha viszont nem volt kimondott cél a négyes döntő – noha az anyagi feltételek ehhez adottak, a keret ereje nem gyengébb, mint tavaly –, akkor a csapat akár többet is játszathatta volna a fiatal magyar játékosait.

A bronzmeccsen ugyan beállhatott Lukács Péter és Ilics Zorán is, eredményesek is voltak, de viszonylag gyorsan lecserélte őket az edző. Lékai Máté az elődöntőben egy percet sem kapott, ahogy a bajnoki döntőben sem, a bronzmeccsen viszont nem játszott rosszul. Ennek ellenére őt hozta le Ilics a hajrában, és hozta vissza az átlagosan teljesítő, sok hibát elkövető Petar Nenadićot. A beálló Sipos Adriánt sem próbálta meg egyszer sem Ilics támadásban, csak védekezésben. Eközben a szlovén Blagotinšek támad és védekezik is. Ligetvári Patrik csak védekezik, noha klasszikus átlövője nincs a csapatnak, míg neki ez a posztja. A férfiválogatott érdeke az lenne, hogy ők minél többet játsszanak, és ne a konkurenciát tartsuk játékban, mert nem lenne jó zsinórban a harmadik olimpiai szereplésről lemaradni 2024-ben. Azt kérdeztem Borsostól: ki lehet-e azt kényszeríteni, hogy ők több lehetőséget kapjanak?

„Egy edzőre nem lehet ráparancsolni, hogy kit tegyen be és kit nem, mert az a vég. Ő marad annál az elképzelésénél, amivel úgy gondolja, hogy megnyerheti a meccset, és őt nem érdekli, ki a magyar, ki a szláv, ki a francia a csapatában. Joggal következtethetünk arra a jelekből, hogy Lékai most irányító poszton a negyedik helyre sodródott. Nem értettük, miért nem lehet ott a végjátékban, és az is kicsit furcsa volt, hogy a két, egyébként jól beszálló fiatal sem maradhatott többet a pályán. Egyikük sem klasszikus szélső, de amikor beszálltak, nem okoztak csalódást a szélen. Nem egészséges, ha valaki a Veszprém sportigazgatója és a szövetség szakmai alelnöke, vagyis a szakág irányítója is egyben.

Jobb lenne szétválasztani, mert mindkét poszt százszázalékos odafigyelést igényel. Nagy Lászlónak sem jó, ha bizonyos helyzetekben önmagával kell ütköznie, mert a kirakatcsapatért, tehát a válogatottért is felel, miközben a klubnál is ő hoz fontos döntéseket, és a két érdek nem könnyen összefésülhető.”

Borsos abba nem akart belemenni, hogy a szerkezeti gondok – nincs 10 méterről veszélyes jobbkezes átlövő – ellenére miért nem játszik Ligetvári ezen a poszton, hiszen az edző van ott mindennap a csapattal, mi csak a legfontosabb meccseken láthatjuk a játékost. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy Ligetvárit fel lehetne építeni a világ legjobb védőjátékosának, mint például egykor a francia Dinart-t, és sokat is fejlődött e tekintetben, a fizikuma is megvan hozzá. Szerinte ha van egy jó védő, aki elkezd támadni, az a védőmunkájára rosszabb hatással lesz, míg támadásban vannak jobbak nála.

A BL-t idén is a Barcelona nyerte, és a csapat edzője, Antonio Ortega nem mulasztotta el megemlíteni a győzelmi beszédében, hogy a Veszprémet is fel akarta építeni, de egy nem jól sikerült szezon eleji meccs után nem folytathatta a munkáját 2015 szeptemberétől, mert menesztették. A szezon végén, a 2016-os döntőben a Veszprém kispadján így a segítője, Xavi Sabate ült, és kilencgólos vezetés után hetesekkel kapott ki épp a Kielcétől.

„Mélyre ment az akkori tüske, ez a nyilatkozat is érzékeltette, mennyire megviselte az akkori szakítás, négyszemközt is beszélt erről velem. Érdemes megemlíteni azt is, ha már a magyarokról szó volt, hogy a katalánoknál játszanak a legjobb franciák, és csak két spanyol volt a csapatukban. A többi csapatban szinte több spanyol volt, mint a Barcában. Inkább azt látom nagyobb bajnak, hogy nincs magyar kézis a többi topcsapatban vagy a Bundesligában, ezért is üdvözítő, hogy Máthé Dominik a PSG-nél megmutathatja a tudását, miután felépült a sérüléséből” – magyarázta a Sport1 szakértője.

Tíz éve még el lehetett mondani, hogy anyagi lemaradásban van a Veszprém, most már ez nem igaz, vannak posztok, ahol jobban megfizetik a légiósokat Magyarországon, mint például a német Kielnél vagy a Barcelonánál. A szlovén Zarabec például kevesebbet keres a németeknél, mint nálunk Nenadić.

A lengyelek elmondták, 7 millió eurós a költségvetésük, Borsos szerint nagyjából ennyi lehet a Veszprémé is. A két országban hasonlóak az adózási viszonyok, míg a franciáknál és a németeknél hiába nagyobb a büdzsé, többet is költenek az adózásra, de akár az egyszerű terembérletre is vagy az utazásokra, mint itthon. A veszprémi életszínvonal és a párizsi között van némi különbség, ahogy az árakban is. Összességében a pénz már nem akadálya annak, hogy a Veszprém szintet ugorjon, a Szerencsejáték Zrt. tavaly még 600 millióval támogatta a klubot, idén kicsit visszavettek a támogatásból, de így is több százmilliós a nagyságrend.

„A jövő évi keret alkalmas arra, hogy BL-t nyerjen, és a bajnoki aranyérmet megszerző Szegednek is kijöhet a lépés, hogy történetében először ott lehessen a négyes döntőben.

Az eddig jól ismert ellenfelekkel számolni kell, hozzájuk csatlakozik még a Magdeburg. Nem mindegy viszont, hogy egy hosszú szezon melyik periódusában találkoznak velük a mi csapataink” – összegzett Borsos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!