Öt verhető csapat közül kap ellenfelet a Fradi a BL-selejtezőben

2022. június 13. – 16:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden sorsolják a 2022-23-as Bajnokok Ligája-selejtező első selejtezőkörének párharcait az UEFA főhadiszállásán, a svájci Nyonban. A sorsolás előtt egy nappal három csoportra szűkítették a részt vevő csapatokat, így kiderült, mely öt csapat közül kerül ki a magyar bajnok Ferencváros ellenfele:

  • Szutjeszka Nikszics (montenegrói): A BL-selejtezőben még sosem nyert mérkőzést az ötszörös montenegrói bajnok. A magyar foci rajongóinak ismerősek lehetnek, 2015-ben a Debrecen találkozott velük az Európa-liga selejtezőjében, és 3-0-s hazai siker után idegenben egy 2-0-s vereség miatt kellett izgulni a továbbjutásért.
  • Sahtyor Szoligorszk (belarusz): A harmadik bajnoki címüket szerezték idén, a klub életében 2014-ben jött az európai csúcspont, amikor a playoffig jutottak az Európa-liga selejtezőjében úgy, hogy a belga Zulte Waregemet is kiütötték.
  • Tobol Kosztanaj (kazah): Sosem nyertek még meccset a BL-selejtezőben.
  • Pjunyik Jereván (örmény): Tizenöt sikerrel ők számítanak az örmény rekordbajnoknak. Náluk nevelkedett Henrih Mhitarján, de ő hamar lelépett a klubtól. A Pjunyik már kétszer is elérték az elmúlt években az El-selejtező harmadik körét. 1997-ben magyar csapattal is összefutottak, az MTK 6-3-as összesítéssel jutott tovább ellenük a BL-selejtező első fordulójából.
  • KF Tirana (albán): Ismerős a klub a Fradinak, 2004-05-ös BL-kiírás selejtezőjében a magyar csapat idegenben rúgott gólokkal jutott csak tovább rajtuk – kint 3-2-re nyertek Huszti Szabolcs két góljával és Hajdari öngóljával, Budapesten viszont a Tirana nyert 1-0-ra, 2010-11-ben a ZTE-vel találkoztak az El-selejtezőben, akkor hosszabbítás után jutott tovább az albán csapat, amely Albániában már 26 bajnoki címet nyert.

Az orosz–ukrán háború miatt életbe lépett UEFA-tiltás értelmében a Sahtyor Szoligorszk szinte biztosan semleges pályán kénytelen majd a párharc „hazai” meccsét lejátszani.

A három csoportba egyaránt öt kiemelt és öt nem kiemelt csapat került – a Fradi az előzetes sorsolás alapján talán annak örülhet a legjobban, hogy elkerülte a Lech Poznańt, amely a 3-as csoportba került, míg a Ferencváros az 1-es csoportban kapott helyet.

A Bajnokok Ligája második selejtező körének sorsolását szerdán tartják majd. A magyar bajnok ebben is kiemelt lesz, ha eljut odáig. A Ferencváros számára két párharcon való továbbjutás már biztos főtáblát jelentene, hiszen ezután legrosszabb esetben az Európai Konferencia-liga csoportkörében találnák magukat.

(Cikkünk korábbi verziójában tévesen állítottuk, hogy a Pjunyik Jereván korábban nem játszott magyar csapattal.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!