Negyedórányi jó játékkal verte Olaszország a magyar futballválogatottat

2022. június 7. – 22:45

frissítve

Negyedórányi jó játékkal verte Olaszország a magyar futballválogatottat
Pellegrini lövése után bent van a második olasz gól, Dibusz tehetetlen a kapuban – Fotó: Miguel Medina/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballválogatott 2-1-es vereséget szenvedett második Nemzetek Ligája-mérkőzésén. Az Európa-bajnok olaszok az első félidő végén domináltak, a másodikban egy szerencsés öngóllal alakult ki a végeredmény.

Amióta Marco Rossi a magyar válogatott szövetségi kapitánya, először találkozott szülőhazája csapatával. Különleges érzésekkel várhatta tehát ezt a cesenai találkozót, és már előre jelezte, tökéletes játékra lesz szükség, hogy egy újabb meglepetést érjen el a magyar társulat. Nem sikerült, és most messze nem is játszott olyan hatékonyan a csapat, mint szombaton. Ha kíváncsi, hogyan alakult ki a 2-1-es végeredmény, itt nézheti meg közvetítésünket.

A kapitány egy helyen változtatott az angolok elleni győztes magyar csapaton, a kapuban Gulácsi Pétert az eredeti terveknek megfelelően Dibusz Dénes váltotta. A második percben mindjárt akadt dolga a Fradi kapusának, Mancini fejesét hárította egy pontosan beívelt szöglet után. A 13. percben Willi Orbán harcolt ki szabadrúgást 17 méterre az olasz kaputól. Szoboszlai Dominik állt a labda mögé, nem volt tökéletes szög, nem is tudta elrúgni a sorfal felett, az ismétlése is lepattant. A VAR megnézte az esetet, és nem avatkozott közbe.

Sallai lövése után átvették az irányítást a hazaiak

A 22. percben újra pontos olasz szöglet jött, megint Mancini érkezett, ezúttal is magasabbra ugrott a védőjénél, és most kicsit közelebbről, hat méterről fejelt, Dibusznak most már bravúr kellett, hogy elkerüljük a gólt. Pár perccel később láttuk az első félidő első magyar kapura lövését: egy szép támadás végén Sallai Roland került helyzetbe, Donnarumma azonban gyors vetődéssel hárította a jobb alsó sarok felé tartó labdáját.

Fél óránál tartottunk, amikor Spinazzola kapott remek indítást a bal oldalon, az olaszok nem először használták ki az ottani területet. Az Eb-n két meccs után megsérülő játékos jól gurított vissza Nego mellől, a középen érkező Barella megigazította, és 17 méterről úgy lőtt jobbal a jobb felsőbe, hogy a levegőben úszó Dibusz már csak érinteni tudta a labdát, kipiszkálni nem (1-0).

A gól után az olaszok érezhető fölénybe kerültek, a szélről belőtt labdák folyamatosan veszélyt okoztak, nemcsak a magyar védőkön, hanem a középpályásokon is érezni lehetett a fásultságot, a tompaságot.

Ennek újabb jelét akkor láttuk, amikor a 43. percben Pellegrini lépett ki a védők közül, betört a tizenhatoson belülre, lövés helyett viszont gólt akart rúgatni a 18 éves Gnontóval, Orbán és Nego együttes erővel mentett. Így sem sikerült azonban megúszni a félidőt újabb olasz gól nélkül, mert Politano könnyedén átverte a jobb oldalon Szalai Attilát, beadott, a labda elsurrant a középen érkezők előtt, Pellegrini viszont hat méterről tiszta helyzetben lőtt higgadtan a kapuba (2-0).

A 18 éves Gnontótól sokat vártak, de nem villogott, ezúttal Nego szerelte – Fotó: Miguel Medina/AFP
A 18 éves Gnontótól sokat vártak, de nem villogott, ezúttal Nego szerelte – Fotó: Miguel Medina/AFP

A fordulás után az olaszok nagy önbizalommal jöttek ki, az 56. percben Politano 20 méterről lőtt kapura, a labda átment Dibusz felett, a felső léc mentett, és onnan a gólvonal elé pattant a labda. A felszabadítás nem sikerült, pár másodpercnyi kavarodás után Cristante oldotta meg végül a helyzetet, aki két méterrel lőtt mellé.

Rossi az 58. percben cserélt, Fiolát hozta be Nego helyére. A Fehérvár játékosa lendületet hozott a jobb oldalra, és a második beadása után Mancini olyan szerencsétlenül nyúlt a középre lőtt labdához, hogy az öt méterről a kapuba vágódott róla (2-1). Senki nem zavarta, hatalmas hiba volt. A gólt itt tudja megnézni.

A találat meghozta az 1500 magyar szurkoló kedvét, a pirotechnika miatt egy kis füst is a játéktérre szivárgott. A csapat is erőre kapott, Sallai lövését egy gyors támadás végén a 69. percben kiütötte Donnarumma, a szöglet sem volt veszélytelen, Orbán lábáról a kapu felé perdült a labda, de a 23 éves olasz kapus ezúttal is a helyén volt. Rossi a hajrában újoncot avatott, beküldte a 17 éves Vancsa Zalánt is, hátha sikerül az egyenlítés.

A négyperces ráadásban jártunk már, amikor Szoboszlai a kezdőkör széléről megpróbálta megtréfálni a kint álló Donnarummát, de célt tévesztett a kísérlete. Többször már nem került helyzetbe a magyar csapat, így 2-1-es vereséget szenvedett. Szombaton a németek jönnek, gyorsan lesz lehetőség a javításra, a Puskás Arénában telt ház lesz.

„Ez a meccs megmutatta, hogy fel tudunk nőni az ő szintjükre, sajnáljuk, hogy a pontszerzés nem jött össze. Több beindulással próbálkoztak, mint az angolok, volt, hogy létszámfölényben játszottak a mi védelmi vonalunkban az első félidőben. A második félidőben jóval kevesebb problémánk volt, jobban össze tudtunk zárni” – foglalta össze az érzéseit Dibusz Dénes az M4-nek.

Szalai Attila szerint rosszul reagálták le az első félidőben az olaszok pozícióváltásait, mozgásait, de a második félidőre rendezték a sorokat. Úgy gondolja, Anglia ellen topformában játszottak. Sallai szerint többet kellett volna a földön járatni a labdát.

„El kell fogadnunk az eredményt még akkor is, ha nem ez az olasz válogatott nyerte meg az Európa-bajnokságot. Az eredmény hűen tükrözi az erőviszonyokat. Ha nem tudjuk szorosan a taktikai tervet követni, akkor gondjaink lesznek. Megszenvedtük, hogy az olasz első osztályból érkező játékosok párharcokat nyernek. A középpályás passzokon múlt ez a mai meccs”

– értékelt Marco Rossi. A kapitány úgy folytatta, hogy csak azért, mert megvertük Angliát, még nem nyerünk Olaszországban. Ő ilyen eredményeket egymás után nem képes garantálni.

Roberto Mancini kapitány szerint az öngól megijesztette őket, pláne, mert addigra már el kellett volna dönteniük a találkozó sorsát, de megoldották a feladatot.

Olaszország–Magyarország 2-1 (2-0)

gólszerzők: Barella (30.), Pellegrini (45.), illetve Mancini (61., öngól)
Olaszország: Donnarumma – Calabria, Mancini, Bastoni, Spinazzola (Dimarco, 75.) – Pellegrini (Locatelli, 66.), Cristante, Barella (Tonali, 84.) – Politano (Belotti, 75.), Gnonto, Raspadori (Zerbin, 84.)
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Nego (Fiola, 58.), Nagy Á. (Styles, 58.), Schäfer (Vancsa, 87.), Nagy Zs. (Bolla, 81.) – Sallai, Szoboszlai – Szalai Á. (Ádám, 87.)
A másik meccsen Németország–Anglia 1-1 (0-0)
gól: Hofmann (50.), illetve Kane (88., büntetőből)

A csoport állása: 1. Olaszország 4 pont, 2. Magyarország 3, 3. Németország 2, 4. Anglia 1.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!