Suhajda Szilárd megmászta a Lhocét, a világ negyedik legmagasabb hegyét

2022. május 16. – 09:30

Másolás

Vágólapra másolva

Suhajda Szilárd feljutott a Föld negyedik legmagasabb hegyére, a 8516 méter magas Lhocére, írta meg a Mozgásvilág. A magyar mászó pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók nélkül jutott föl a csúcsra. Korábban csak két magyar, Erőss Zsolt és Gál László mászta meg ezt a nepáli hegyet.

Suhajda januárban jelentette be, hogy a Föld öt legmagasabb csúcsát akarja megmászni, amelyekből kettőt már kipipált. 2019-ben első magyarként feljutott a K2-re, míg most a Mount Everest szomszédján, a Lhocén járt sikerrel.

Suhajda Szilárd, a Lhoce-expedíción – Fotó: Suhajda Szilárd / Facebook
Suhajda Szilárd, a Lhoce-expedíción – Fotó: Suhajda Szilárd / Facebook

A mászó a hegy úgynevezett normál útján jutott fel, az alaptábor minden felszerelését maga mozgatta, magának épített ki a táborokat is. Egyedüli segítsége a serpák által rögzített fix kötél volt, melyet mindenki használ, aki a normál úton mászik.

Suhajda április elején érkezett Nepálba, hogy megcsinálja a szokásos akklimatizációs mászásokat, majd kiépítette táborait.

A kedvező időjárás-előrejelzést látva május 11-ére virradó éjjel indult el a csúcsmászó körre. A terveknek megfelelően 11-én a 2-es, 12-én pedig már a 3-as táborban aludt. 13-án felment a 7900 méteren lévő 4-es táborba, ahonnan néhány órányi pihenést és folyadékpótlás után nepáli idő szerint este 21 órakor indult a csúcsra, melyet május 14-én ért el.

„Büszkén jelentem, hogy a Magyar Lhoce Expedíció 2022, május 14-én a kora délutáni órákban elérte célját: sikeresen feljutottam Földünk negyedik legmagasabb pontjára, a 8516 méter magas Lhoce csúcsára! A csúcsmászás során végig kiválóan éreztem magam, ellenben a vártnál sokkal rosszabb idő volt egész nap, ez a mozgást jelentősen megnehezítette. Az erősen változékony idő ugyanakkor egy pillanatra sem bizonytalanított el és mire a legmagasabb pontra értem, a látótávolságra sem lehetett panasz! Boldogságom határtalan, alig várom, hogy elmeséljem mászásom történetét – hatalmas élményben van részem!!!” – írta Suhajda.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!