Simicskó István lett az öttusaszövetség elnöke
2022. május 16. – 14:41
Az előd, Bretz Gyula egészségügyi okokból mondott le, de tiszteletbeli elnökként folytatja.
Simicskó Istvánt a közgyűlés egyhangúlag választott meg. A 71 voksolásra jogosult közül 59-en voltak jelen, és mindannyian támogatták az új elnököt. Simicskó megbízatása az olimpiai ciklus végéig szól. Elődje, Bretz Gyula, aki 2016 decembere óta irányította a hazai szövetséget, a legutóbbi elnökségi ülésen egészségi okok miatt lemondott.
Simicskó István az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy nagyon nehéz helyzetbe került a nagy hagyományokkal és sikerekkel rendelkező öttusa, mivel a megszokott, tradicionális versenyszámok átalakulnak, és ha nem tud megújulni a sportág, a párizsi olimpia után már nem lesz rendezett a helyzete. Emlékeztetett rá, hogy a változásban nézettségi követelményeknek, televíziós elvárásoknak és valamilyen fajta költséghatékonyságnak is szerepet kell játszania.
Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, semmiképpen nem keverendő össze Simicska Lajossal, de talán őket már jobban meg tudják különböztetni a lakosság körében, nem úgy, mint a Volner-Völner párost.
A közgyűlésen az elnök Darwint idézte, aki azt mondta,
nem a legerősebbek, nem a legokosabbak élik túl a változásokat, hanem azok, akik fogékonyak ezekre és alkalmazkodni tudnak.
Beszélt arról is, hogy korábbi versenyeken többször találkozott Klaus Schormann-nal, a nemzetközi szövetség elnökével, több megbeszélést folytatott vele, legutóbb, a budapesti világkupa alkalmával az alelnök, Juan Antonio Samaranch is itt volt, és az egyeztetések alapján úgy véli, jó a viszony.
„Ha meg akarjuk menteni az öttusát, nagy kérdés, hogy meddig lehet elmenni. A nemzetközi öttusaszövetségben hatalmas többséggel a lovaglással szemben léptek fel. Ha már átalakulás van, ez a döntés született a nemzetközi világban, nekünk meg kell próbálnunk részben alkalmazkodni, de részben alakítani is a folyamatokat. Szakmailag szóljunk hozzá, érvényesítsük a magyar szempontokat a lehetőségekhez mérten”
– mondta.
Mint emlékezetes, korábban több mint 650 öttusázó – köztük számos magyar versenyző – lemondásra szólította fel a nemzetközi szövetség (UIPM) vezetőit, miután utóbbiak úgy döntöttek, hogy a 2024-es párizsi olimpia után a lovaglás nem lesz része a sportágnak.
A megüresedett alelnöki pozícióba az elnökségből Vidoven Árpád került, az ő helyére pedig Beke Zsuzsát, a Richter Gedeon kormányzati kapcsolatok és pr vezetőjét választották az elnökségbe.
A 82 éves Bretz Gyula versenyzőként, klubvezetőként, nemzetközi és magyar szövetségi pozícióiban hatvanhat éven át tevékenykedett a sportágban. A közgyűlés határozatlan időre tiszteletbeli elnöknek kérte fel, amit ő elfogadott, majd a küldöttek meg is szavazták. A részleges tisztújítás előtt a MÖSZ az évi rendes közgyűlését is megtartotta, melyen a küldöttek elfogadták a beszámolókat, jelentéseket.