A Honvéd kiharcolta a bentmaradást, a Kisvárda ezüstérmes lett az NB I.-ben
2022. május 15. – 18:17
frissítve
Rég nem látott izgalmakat hozott a magyar labdarúgó-bajnokság idei utolsó fordulója vasárnap. A Fradi már április végén bebiztosította a bajnoki győzelmét, az azonban az utolsó forduló utolsó percéig nyitott volt, hogy ki lesz a zöld-fehérek után a második. A NER két kistafírozott vidéki kiscsapata, a Kisvárda és a Puskás Akadémia pályázott a bajnoki ezüstre. Előbbi 56, utóbbi 54 ponttal vágott neki a mindent eldöntő utolsó fordulónak.
A Kisvárda már a 13. percben vezetést szerzett a Zalaegerszeg ellen, Leoni talált be közvetlen közelről a kapuba. A 37. percben azonban Tajti Mátyás büntetőből egyenlíteni tudott, és sokáig úgy tűnt, döntetlennel zárul a meccs. A hosszabbításban – egészen pontosan a 91. percben – azonban a kisvárdai Jannisz Karabeljov passzolt a kapuba Asani beadása után, így a hazai csapat a másik meccs eredményétől függetlenül is bebiztosította a második helyét.
Mindeközben Felcsúton, a Puskás Akadémia nem bírta el a rá nehezedő nyomást. Az első 14 percben két gólt is kaptak a kiesés elől menekülő Honvédtól. Előbb Nenad Lukics lőtte ki közelről a bal felsőt, majd Zsótér Donát talált be pár perccel később. Az első félidő hosszabbításban szépíteni tudott a Puskás Artem Favorov góljával, de a második játékrészben már nem sikerült fordítani, így a Puskásnak meg kell idén elégednie a harmadik hellyel. Nagy okuk nincs a bánatra, a Kisvárdával együtt az Európa Konferencia-liga selejtezőjében játszhatnak.
Frissítés 19:28-kor: Cikkünk korábbi verziójában tévesen az szerepelt, hogy az Európa Liga selejtezőjében játszhat a két csapat.
A kispestiek győzelme pedig azt is jelentette, hogy megmenekültek a kieséstől, és a 9. helyen zárják az idei szezont. Az MTK hiába nyert 3-0-ra a Debrecen ellen az utolsó fordulóban, a Gyirmóttal együtt búcsúznak az első ligától.