Bognár György Paksról visszatér az MTK-hoz

2022. május 15. – 10:24

Bognár György Paksról visszatér az MTK-hoz
Bognár György és Dajka László beszélgetnek az 1986-os magyar és szovjet labdarúgó-válogatott gálamérkőzése előtt, a Telkiben megrendezett FociFesztiválon. Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A szakvezető bejelentette, hogy távozik a Paksi FC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról és az MTK-nál folytatja pályafutását.

Bognár György paksi vezetőedző szombaton, az OTP Bank Liga 33. (utolsó) fordulójában a MOL Fehérvárral játszott 2-2-es döntetlen után az M4 Sportnak elmondta, érdekesnek találta az MTK ajánlatát, a klub pedig érzelmileg közel áll hozzá.

„Azt gondolom, hogy tudok segíteni a következő egy-két évben”

– tette hozzá.

A Paks a hatodik helyen végzett az élvonalban, a MOL Magyar Kupában pedig döntőt játszott, szerdán 3-0-ra kikapott a Ferencvárostól. Korábbi sajtóértesülések szerint Bognár György az MTK sportigazgatójaként folytatja, míg fia, a Paks másodedzőjeként dolgozó ifjabb Bognár György vezetőedző lesz a kék-fehéreknél, akik kiesőhelyen állnak a bajnokságban, sorsuk a mai, utolsó játéknapon dől el.

Fontos rögzíteni, hogy Bognár Györgynek két fia is van, korábban egy ideig mindannyian a Paksnál voltak, vagyis ifjabb Bognár György nem keverendő össze Bognár Istvánnal, aki korábban játszott az MTK-ban és a Paksban is, de most Ciprusban focizik.

Aki el szeretne igazodni a Bognár-család viszonyaiban, itt olvashat róluk egy NSO-anyagot. Bognár György játékosként kilenc évet töltött az MTK-nál, később utánpótlás szakágvezetőként, majd a 2001/02-es szezonban rövid ideig vezetőedzőként is dolgozott a klubnál. Paksról két év után távozik, tavaly negyedik lett a csapattal.

Pár órával az NB 1 zárókörének vége előtt (úgy, hogy a Paks mindössze egy meccsel játszott többet az MTK-nál) a tabellán két érdekes gólkülönbség látszik:

  • Paks 75-63
  • MTK 25-50

Vagyis, bár azt nem lehet tudni, hogy a gólgazdag paksi foci mennyire múlt a Bognárokon, mindenesetre az elképesztő gólínségben szenvedő MTK-hoz olyan szakemberek érkezhetnek, akik a bajnokság messze legtöbb gólját rúgó, igaz messze legtöbbet is kapó csapatánál tevékenykedtek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!