Borzalmas balesetük után először Magyarországon küzdött fej fej mellett két sztárbringás az első helyért

2022. május 14. – 19:11

Borzalmas balesetük után először Magyarországon küzdött fej fej mellett két sztárbringás az első helyért
Dylan Groenewegen nyerte a Tour de Hongrie 4. szakaszát, ahol Fabio Jakobsent sprintelte le – Fotó: Dario Belingheri/ Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A holland Dylan Groenewegen nyerte a magyar kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie negyedik szakaszát, ahol mezőnyhajrá döntött. Két etapsiker után Fabio Jakobsennek a második hely jutott, de megvédte sárga trikóját.

A körverseny negyedik napján a mezőny Kazincbarcikáról indult és Kazincbarcikán finiselt, miközben 177 kilométert teljesített. Bár a bringások a Bükk nyúlványain is tekertek, többek közt Szilvásváradon is átmentek, és több meredeket is megmásztak, ezen a szinten inkább csak dombosnak lehetett nevezni, mintsem hegyesnek az etapot.

A nagyjából 1500 méternyi szintemelkedést még a nagyobb testű sprinterek is képesek voltak a mezőnnyel átvészelni, csak az lehetett a kérdés, hogy az utolsó kilométerekre mennyire friss lábakkal érkeznek a gyors emberek.

A mezőny Szilvásváradnál lovas kocsis kíséretet is kapott – Fotó: tdh.hu
A mezőny Szilvásváradnál lovas kocsis kíséretet is kapott – Fotó: tdh.hu

A szakasz közben egy másik fontos kérdés már eldőlt, a hegyi pontversenyben vezető Aaron van Pucke ezúttal is egy szökevénycsoportban töltötte a nap nagy részét, és mindhárom hegyi hajrát elsőként vette. Matematikailag még lehetséges, hogy befogják, de a belgának elég egyetlen pontot szereznie a vasárnapi három hajránál, hogy ő legyen a Hegyek királya.

Van Pucke a második tardonai hegyi hajránál ült vissza, és az utolsó 25 kilométerre a nagy nevű sprinterek csapatai vették át az irányítást. A már addig is sokat dolgozó Bora-hansgrohe, az Israel Premier-Tech, a BikeExchange és Quick-Step.

Az utolsó félóra nagyon intenzív volt, óriási tempót diktált a boly, nem volt esély rá, hogy bárki meglógjon. Az utolsó két kilométerre felsorakozott egymás mellé a Quick-Step és a BikeExchange, ami már előrevetítette, hogy a TdH-n először végre fej fej mellett küzdhet Jakobsen és Groenewegen.

Úgy tűnt, hogy a Quick-Step szétszakítja a mezőnyt az utolsó kilométeren, de még időben összeértek a sorok. A már két szakaszt nyerő Jakobsen megint kedvező pozícióból indíthatta a hajrát, és elvileg neki feküdt is, hogy a záró pár száz méter egy enyhe emelkedőn volt. Jakobsennek most kevés volt a végsebessége, az eddig nem sokat mutató Groenwegen lendülete elsöprő volt, szinte könnyedén gyorsulta le ellenfelét, aki arra azért még figyelt, hogy Rudy Barbier (Israel Premier-Tech) előtt tegye be a kerekét.

Groenewegen és Jakobsen közös múltja ezt a fej fej mellett harcot még inkább különlegessé teszi. 2020-ban Jakobsen kis híján belehalt abba a bukásba, amit Groenewegen okozott a Lengyel körverseny első szakaszán. A Quick-Step bringás szinte összes arccsontja eltört, fogait is elveszítette, mesterséges kómában tartották. Kevesen bíztak abban, hogy Jakobsen egyáltalán visszatérhet a profi mezőnyben. Egy évvel később viszont már újra tekert, és hamar a legjobbak közé került. Riválisával azért tovább folytatódott az ügyük. Egyszer személyesen találkoztak, de Jakobsen szerint a baleset okozása miatt kilenc hónapos eltiltást kapó Groenwegen akkor sem ismerte el a felelősségét, és nem kért tőle bocsánatot sem.

A két sprinter az elmúlt két szezonban többször versenyzett egy mezőnyben, de egyszer sem fordult elő, hogy mindketten a spiccen legyenek. A tavalyi Tour de Wallonie egyik szakaszán volt a legszorosabb a küzdelmük, ami 1. és 15. helyezést jelentett. Az idei TdH-n sokak várták, hogy az egy hónapos versenyszünetük után visszatérő sprinterek dominálnak majd, de ez végül csak a negyedik szakaszon következett be. Jakobsen második helye ellenére megőrizte a sárga trikót.

A sprintben megint Karl Ádám lett a legjobb magyar, a 19. helyen érkezett meg a válogatott bringása, míg összetettben továbbra is Dina Márton áll a legjobban, a 10. helyről várhatja a kékestetői befutót.

Bár a Jumbo-Visma két bringást elveszített, de négyen is bíztak abban, hogy nyerhetnek még egy szakaszt. Ezt erősítette, hogy a csapatkísérő autójukban Szabó Miklós utazott szerelőként. Szabó az első magyar, aki férfi World Tour csapatnál kapott ilyen munkát, és amikor eddig ő ment végig a versenyeken, akkor mindig nyert a csapat. „Mondták már, hogy jöjjek többet, és a Paris-Roubaix-nél is bent ülhetnél” – mondta Szabó a szakasz előtt.

Szabó Miklós, a Jumbo-Vismánál is dolgozik szerelőként – Fotó: Fehér János / Telex
Szabó Miklós, a Jumbo-Vismánál is dolgozik szerelőként – Fotó: Fehér János / Telex

Egyelőre csak külsősként dolgozik a csapatnál, néhány versenyre megy el velük. Már csak azért is, mert a nőknél is dolgozik, Vas Blanka csapatának, az SD Worxnek szerel. A jumbós kapcsolat is innen jött, egy ciklokrossz versenyen szóltak neki először, hogy jöhetne hozzájuk. Először nem vette komolyan az ajánlatot, de végül elment hozzájuk.

„A sportigazgatóktól jó visszajelzéseket kaptam, ha most bizonyítok, akkor talán később a Jumbo első sorának bringáit is szerelhetem, Wout Van Aert már csak a ciklokrossz miatt is szóba jöhetne nálam” – mondta Szabó, aki a következő szezontól már állandó munkatársként is szeretne valamelyik nagy csapathoz szerződni.

Azt mondta, a Jumbo-Visma kiemelkedik a profi mezőnyből, egy 200 fős állandó stáb dolgozik a bringásokért, és még ezen kívül is sokszor szerződtetnek részmunkaidősöket.

A TdH-n a két kieső bringás miatt most kicsit kevesebb dolga lett, de így is van munkája, egy bicikli összerakása a nulláról négy órát is eltarthat. Az új technológiákat még neki is meg kell tanulnia.

Eredmények:
4. szakasz, Kazincbarcika-Kazincbarcika 177 km
1. Dylan Groenewegen (holland, BikeExchange-Jayco)
2. Fabio Jakobsen (holland, Quick-Step Alpha Vinyl) 3:25:55
3. Rudy Barbier (francia, Israel Premier-Tech) azonos idő
…19. Karl Ádám (magyar válogatott) azonos idő

Összetett:
1. Fabio Jakobsen (holland, Quick-Step Alpha Vinyl) 15:58:50
2. Rudy Barbier (francia, Israel-Premier Tech) 10 mp h.
3. Jens Reynders (belga, Sport Vlaanderen-Baloise) + 12 másodperc

10. Dina Márton (magyar, EOLO-Kometa) + 22 másodperc

A gyorsasági pontversenyben (zöld mezben):
Fabio Jakobsen (holland, Quick-Step Alpha Vinyl))
A hegyi pontversenyben (piros mezben)
1. Aaron Van Poucke (belga, Sport Vlaanderen-Baloise)
A legjobb magyar versenyző (fehér mezben)
1. Dina Márton (magyar, EOLO-Kometa)

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass