Négy gólt rúgott Kevin de Bruyne, és még Haalandnak is üzent a gólörömével

2022. május 12. – 09:23

Másolás

Vágólapra másolva

A Manchester City belga középpályása, Kevin de Bruyne a legeredményesebb szezonját futja, már 15 gólos az angol bajnokságban, kettővel túlszárnyalta eddigi legjobb idényét. Szerda este négy gólt lőtt a Wolverhamptonnak, amivel a City megerősítette vezető helyét, és megtartotta három pontos előnyét a második Liverpoollal szemben.

De Bruyne a 24. percben már három gólnál járt, a bajnokság történetének harmadik leggyorsabb mesterhármasát érte el. Sadio Mané a rekorder, aki a 16. percben már berúgta a harmadik gólját, a második Dwight York, neki 22 perc kellett a négy találathoz. A belga játékos a 60. percben jegyezte a negyedik találatát, végül 5-1-re nyertek. Az első három gólt ballal, a negyediket jobbal lőtte a hálóba.

A harmadik gól után úgy ünnepelt, hogy a kézmozdulataival a frissen leigazolt norvég Erling Haalandnak is üzent.

„Semmit nem tehettünk ellene. Olyan játékos, aki egyedül is képes megváltoztatni a játékot. Így lehet bármilyen jó stratégiánk is, ha valaki négy gólra képes, az egy döntő faktor, és lezárja a meccset” – értékelt a Wolves edzője, Carlos Cachada.

A Manchester City egy hete egy megnyertnek hitt meccset veszített el és kiesett a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Real Madriddal szemben (1-3), de mindez lelkileg nem küldte padlóra a csapatot, hanem vágtatnak a céljuk, a bajnoki cím megszerzése felé. A hátralévő két találkozón, a West Ham és az Aston Villa ellen négy ponttal is bajnokok lehetnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!