30 ezer néző várja, mire jut a magyarokkal felálló Paks a Fradi ellen a kupadöntőben
2022. május 11. – 04:59
Szerda este fél nyolctól a Puskás Arénában rendezik az idei Magyar Kupa döntőjét. A jegyek eddig kelendőek voltak, legalább 30 ezret adtak el belőlük. Amióta a Puskás Arénában rendezik a finálét, most láthatják majd a legtöbben.
A Paks eddig legfeljebb a negyeddöntőig jutott a Magyar Kupában, tehát először döntőzhetnek. A bajnoki címet idén zsinórban negyedszer is megszerző Ferencváros eközben a 24. kupagyőzelmére készül. Ha a fővárosiak nyernek, akkor a negyedik helyen végző Fehérvárnak tálcán kínálják az európai kuparészvételt, a Konferencia-ligában vehetnek részt jövőre. Ha a Paks nyer, akkor értelemszerűen ők mehetnek, történetük során másodszor nemzetközi sorozatba. A 2011-12-es kiírásban az Európa-ligában szerepelhettek, először 5-0-s összesítéssel búcsúztatták a moldáv Santa Colomát, aztán a hazai 1-1 után egy idegenbeli, nagy bravúrnak számító 3-0-s győzelemmel verték ki a norvég Tromsőt, majd a skót Hearts jelentette akkor a végállomást – szintén 1-1-gyel kezdtek, de a vége 5-2 lett a skótoknak összesítésben.
Tolna megyei csapat először jutott el a kupadöntőbe a Paksnak köszönhetően, ez már csak három megyének nem sikerült: Hevesnek, Szatmárnak és Veszprémnek. A Paksot vezető Bognár György legnagyobb edzői sikerét érheti el, ha megnyeri a trófeát, játékosként egyszer sem ünnepelhetett. Bognár a bajnokságban egyszer már meglepte a Fradit, az Üllői úton 3-0-ra nyertek, akkor Ádám Martin egy pontos bombával nyitotta a gólok sorát. Ádám 31 gólt szerzett a bajnokságban, ennyi gólt lőni 1980 és Fazekas László óta nem sikerült senkinek. Ádám eggyel felülmúlta az 1981-ben 30 találatáért ezüstcipőt kapó Nyilasi Tibort is. (Komikusan hat, de tavalyelőtt 13 gól is elég volt a gólkirálysághoz.) A másik válogatott csatár, Böde Dániel miatt is pikáns a találkozó, mert ő a Fradiban érte el legnagyobb sikereit.
A paksi futball hagyományosan a magyar játékosokra épít, ebben nincs követőjük a hazai bajnokságban. A 2020-as szezon végén majdnem megjárták, akkor az utolsó bajnokin maradtak bent Debrecenben, de ez a modell összességében eredményes. A Ferencvárosban eközben Dibusz Dénes kapus mellett Botka Endre és Vécsei Bálint szokott rendszeresen pályára lépni, a keretet jó légiósokkal erősítették meg, és jutottak kétszer az El-, egyszer pedig a BL-főtáblára.
A Paks a legtöbb gólt érte el a bajnokságban, 73-at, de a legtöbbet is kapta, 61-et. A Fradi védelme viszont a legjobb, a 32 forduló alatt csak 30 gólt kapott. A két csapat legutóbbi meccsén, április végén a Paks ugyan vezetett, az utolsó percben a Fradi a maga javára fordította a küzdelmet, és 2-1-re nyert.
Most a Paks meglepetésre készül, míg a Fradi szeretné kijavítani a hétvégi buktáját, amikor hazai pályán 3-0-ra maradt alul az MTK-val szemben.