Valter Attila olasz csapattársa a budapesti csapatbemutatón tüntetett a kormány melegellenes törvényei ellen

2022. május 10. – 00:36

Másolás

Vágólapra másolva

Jacopo Guarnieri, a Groupama-FDJ kerékpárosa a Giro d'Italia budapesti csapatbemutatóján szinte észrevétlenül protestált a magyarországi melegellenes törvény ellen is. Valter Attila csapattársa minderről csak azután beszélt, hogy Olaszországba távozott a Giro mezőnye.

Guarnieri a múlt szerdán úgy lépett a pódiumra, hogy egy rózsaszín-fehér-világoskék csuklószorítót is viselt, mindezzel a transzneműek jogai mellett állt ki.

„Ez egyfajta csendes, de nem néma üzenet volt” – mondta Guarnieri a szicíliai pihenőnapon az újságíróknak.

Többen megkérdőjelezték, hogy a Giro jogtulajdonosa, az RCS Sport miért hozta Magyarországra a versenyt, ha az országban homofób és transzfób törvények vannak hatályban, de ezt a témát a szervezők is kerülték.

„Alapvetően ez a téma már régóta foglalkoztatott, mert mint azt mindannyian tudjátok, Magyarországon 2021 közepén fogadták el a törvényt (itt a melegellenessé tett pedofiltörvényre utal). Már decemberben beszéltem erről Valter Attilával, és megkérdeztem tőle, hogy milyenek az érzések az országban, és így tovább. Régóta foglalkoztatott ez az ötlet” – idézte Guarnierit a Cyclingnews.

A bringás, aki máskor is kiállt az LMBTQ-jogok mellett, először szivárványos zászlót akart magán viselni, de később úgy döntött, hogy a transznemű zászló világoskék, rózsaszín és fehér színeit mutatja meg. Végül a csapatbemutató színpadára lépett egy ilyen színű karszalaggal. (A képen Guarnieri a bal oldalon áll.)

Ezt a lépést a Groupama-FDJ csapata is kockázatosnak látta, ezért döntött úgy, hogy a Giro riporterei csak azután beszélhetnek Guarnierivel a tiltakozásáról, hogy a verseny elhagyta Magyarországot.

„Azt gondoltam, hogy talán felbosszanthat valakit, de én inkább a nagyközönségre gondoltam, mint a politikusokra. Arra gondoltam, hogy az időfutamon talán valaki megpróbál megütni. De elgondolkodtam ezen, aztán arra jutottam, hogy »Nos, egy ütést kibírnék«. Úgyhogy azt mondtam: »Oké, miért ne?«. Végül is ez Európa, szóval próbáljuk meg. Biztos voltam benne, hogy kockázat nélkül is át tudom adni az üzenetet” – mondta Guarnieri.

A kerékpáros azt mondta, hogy tettéért rengeteg elismerést kapott a közösségi médiában, de a mezőnyben visszhangtalan maradt kiállása, se pozitív, se negatív megjegyzéseket nem kapott versenytársaitól.

Az olasz versenyző többször kiállt már társadalmi ügyek mellett, többször kritizált már szélsőjobboldali politikusokat, például Matteo Salvinit vagy Marine Le Pent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!