Gyökeresen megváltozik a foci-BL, 2024-től eltűnnek a csoportmeccsek, jön a svájci rendszer

2022. május 10. – 17:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Bajnokok Ligája főtáblájára kerülő csapatok nem fogják tudni a harmadik körben, hogy kivel játszanak a negyedikben, majd az ötödikben és így tovább. Az új lebonyolításnak ez az egyik legfontosabb hozadéka.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden bejelentette, hogyan reformálja meg a Bajnokok Ligáját. Eddig 32 csapat jutott a főtáblára, mostantól 36 klub lehet ott, de nem kilenc csoportban harcolnak a továbbjutásért – eddig nyolc csoportot alakítottak ki –, hanem a sakkból ismert svájci rendszer alapján. A fordulók után egy 36-os táblát látnánk magunk előtt, nem a négy résztvevős csoportokat.

A svájci számítás lényege: a hasonló teljesítményt nyújtó csapatok többször játszanak egymással. Azt szeretnék kiküszöbölni az UEFA-nál, hogy a csoportokban legyen egy outsider, jó eséllyel nulla ponttal kieső, a többinél kevésbé versenyképes klub. A sorsolás pontos részleteiről nem közöltek részleteket, ezért a

Ferencváros példáján keresztül lehet szemléltetni, mi változik.

A Fradi 2020-ban a főtáblára került, ott a Juventusszal, Barcelonával és a Dinamo Kijevvel szemben egy ponttal kiesett. Az új rendszerben nem lennének csoportok, és összefuthatna a dán Midtjyllanddal, amelyik hozzá hasonló erősségű, és egy döntetlennel és két vereséggel rajtolt. Ugyanígy az Istanbul Basaksehirrel is mérkőzhetne, egy török klub ellen nyilván nagyobb esélye lenne a pontszerzésre a hatodik körben például.

Eddig hat meccset játszottak a főtáblára kerülő csapatok, most kapnak plusz kettőt, ami a bevétel szempontjából nem utolsó, de nyilván még nagyobb terhelést is jelent. A nyolc találkozóból négyet idegenben, a másik négyet értelemszerűen hazai pályán kell majd lejátszani.

A kis csapatok, ha erő felett teljesítenek nem zárják el előlük, hogy a nagyokkal játszhassanak, hiszen két győzelemmel feljebb kerülhetnek a már említett 36-os rangsorban. Ha például a Dinamo Zagreb 6 pontos 2 forduló után, akkor összemérheti az erejét az ugyancsak hibátlanul rajtoló Real Madriddal, ha összehúzzák őket.

A nyolc forduló után kialakuló végső 36-os rangsor nyolc legjobb csapata automatikusan a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezetteket pedig összesorsolják, és a nyolc továbbjutó csatlakozhat a rangsor legjobbjaihoz, és onnantól egyenes kieséses rendszerben folytatódhatnak a küzdelmek.

A létszámemeléssel a bajnokok ágáról nem négy, hanem öt csapat kap jogot a főtáblára. A francia bajnokságnak nem kettő, hanem három hely jár. Az előző kupaidény legjobban teljesítő országai két klubot delegálhatnak a főtáblára. Az idei sorrend alapján az angol ötödik, és a holland második selejtező nélkül főtáblás lesz.

Az átszervezés nemcsak a BL-t érinte, hanem az Európa ligát, és a Konferencia ligát is, ott is hasonló a szisztéma.

Az UEFA a mostani lépésekre a patinás klubok által tervezett, de gyorsan halálra ítélt Szuperliga miatt is kényszerült, és régi vágya, hogy izgalmasabbá tegye a sorozatot, mert gyakorta előfordult, hogy az utolsó csoportmeccseken már nem volt tét. Hogy sikerült-e jó megoldást találni, vagy káoszt okoz, hogy nincsenek előre rögzített időpontokban meccsek, és a vendégszurkolók nem tudnak augusztusban megtervezni egy decemberi meccsnézést, hamarosan kiderül. A jogtulajdonos tévétársaságok életét mindenesetre nem könnyíti meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!