WTCR: Michelisz és Tassi egymást ütötték ki rajtnál az első két helyről

2022. május 8. – 17:48

Másolás

Vágólapra másolva

Szinte tökéletesen festett, hogy két magyar pilóta foglalta el az első sort a rajtnál a WTCR második, fordított rajtrácsos futamán a franciaországi Pau-ban, az álomszerű kezdet viszont gyorsan, egészen pontosan a rajt utáni métereken rémálomba fordult, amikor az élről induló Michelisz Norbert és a 2. helyről rajtoló Tassi Attila összeakadtak, és a potenciális kettős magyar siker helyett inkább kisebb tragédia jött.

A balesetet azután következett, hogy Michelisz minimálisan beragadt a rajtnál, majd megpróbálta lezárni a területet korábbi pilótája, Tassi előtt – a terület viszont annyira elfogyott, hogy Tassi a szalagkorláthoz szorult, majd beforgatta maga elé Michelisz autóját is. Az autóból kiszállva Michelisz sajnálatosként írta le az esetet, és elnézést kért a csapattól a szerencsétlenül alakuló szezonkezdet miatt.

Frissítés (20.30): Michelisz a baleset kivizsgálása után 6 rajthelyes büntetést kapott, amit a WTCR következő fordulójában, a Nürburgringen tölt majd le. Michelisz az eset után Facebookon is elnézést kért Tassitól, mint írta „Az bánt a leginkább, hogy egy számomra fontos ember futama is tönkrement, mert nem mértem jól fel a helyzetet.”

A páros balesete mögül Michelisz csapattársa, Mikel Azcona tört az élre, őt a Lynk & Co / Cyan három versenyzője, Santiago Urruria, a címvédő Yann Ehrlacher, illetve Ma Csing-hua követték. Az Azconát üldöző trióból elég hamar kiszállt Ehrlacher defekt miatt, miközben a spanyol pilóta folyamatosan növelni tudta ez előnyét az élen. Végül nyert is Urrutia és Ma előtt.

Ami a magyarokat illeti, Michelisz a rajt után kiesett, Nagy Dániel a 11. helyen ért célba, Tassi pedig a 13. hellyel vigasztalódhatott a rajtbaleset miatt.

Nem erre készültek

Négy órával a fordított rajtrácsos futam előtt rendezték meg az úgynevezett fő futamot, amit Tassi a 9., Michelisz a 10. helyről kezdett meg. Tassi nagyot ugrott előre a rajt után, Micheliszt viszont idővel bedarálta a meglehetősen erőszakos Gilles Magnus az Audival, aki így feljött a 10. helyre. A futam hajrájáig komolyabb változás nem is jött a sorrendben, ekkor viszont váratlanul két helyet is nyert Michelisz – előbb a Magnushoz hasonlóan Audit vezető Nathanael Berthon kezdett visszaesni, és egy kanyarban annyira határozottan állították félre, hogy lényegében a teljes mezőny elment mellette, majd Tassi Attilának kellett előjel nélkül, egy defekt miatt kihajtania a garázsba. Mivel mindketten Michelisz előtt voltak, ezek két helyet értek a magyar pilótának, akinek nem is a vakmerő előretörés, hanem a kocsi megóvása volt a fő cél fordított rajtrácsos futamra, amit az első helyről kezdhetett, de nem sokáig jutott.

Berthon és Tassi hátracsúszása egyben azt is jelentette, hogy a Zengő Motorspotnál vezető Nagy Dániel is pontszerző helyen zárt. A szűk utcai pályán az egész mezőnyben alig volt helycsere – végül Néstor Girolami nyert a csapattárs Esteban Guerrieri, illetve Yvan Muller előtt.

Az idénynyitó hétvége után a két Honda-versenyző áll a pontverseny élén, Girolaminak 49, Guerrierinek 42 pontja van. Őket Michelisz csapattársa, Azcona követi 41 ponttal a harmadik helyen. A magyarok közül Nagy Dániel 8 ponttal a 13., Michelisz 7 ponttal a 14., Tassi Attila 3 ponttal a 17., utolsó helyen egyelőre.

Az elektromos bajnokságban sem sikerült jól a kezdet

Az ETCR-ben megnyerte ugyan vasárnap reggeli elődöntőjét Michelisz, a döntőben hamar kiderült, hogy nem lesz esélye az újabb sikerre, technikai probléma miatt ugyanis csak a boxutcából rajtolhatott. Végül ötödik lett a hatfős mezőnyben, miután egy versenyző kiesett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!