Halálhírét keltették a futballvilág egyik legbefolyásosabb játékosügynökének

2022. április 28. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

Egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg az egyik legbefolyásosabb játékosügynökről. Több olasz újság is megírta, hogy Mino Raiola 54 éves korában meghalt, egyes források ugyanakkor arról számoltak be, hogy még életben van, válságos állapotban kórházban kezelik.

Aztán maga az érintett adott életjelet magáról Twitteren. „Kiakasztó, hogy négy hónapon belül másodszor öltek meg, és úgy tűnik, még újraéleszteni is képesek” – írta Raiola.

Raiola az ügynöke többek között Haalandnak, Pogbának, Verrattinak, Donnarummának, Ibrahimovicnak vagy éppen Mario Balotellinek is. Nem áll könnyű tárgyalópartner hírében, kiemelkedően nagy összegű jutalékokat kért és kapott egyes játékosok szerződéseihez kapcsolódóan.

Raiola 2016-ban – Fotó: Valery Hache / AFP
Raiola 2016-ban – Fotó: Valery Hache / AFP

Fiatalkorában hét nyelven tanult: hollandul, angolul, németül, franciául, spanyolul, portugálul és olaszul.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!