Az olasz bajnoki cím mehetett el az Internek az év potyáján

2022. április 28. – 09:31

Másolás

Vágólapra másolva

Kiélezetté vált a szezon végére a 38 fordulós olasz bajnokság, amelyben szerdán az Internazionale akár előzhetett volna, ha megnyeri a 20. fordulóból, még január elejéről elhalasztott mérkőzést a Bologna ellen, ám egy ritkán látott hatalmas kapushiba miatt végül kikaptak, így maradt a Milan a tabella élén, kétpontos előnyt őrizve.

Pedig jól indult a szerda esti meccs az Inter számára, Ivan Perišić már a harmadik percben vezetést szerzett az idegenben játszó csapatnak. Csakhogy már a 28. percben egyenlő volt, ekkor Marko Arnautović volt eredményes a Bolognából, a hajrában, a 81. percben pedig jött az őrületes kapushiba.

Mindezt a 24 éves román kapus, Ionuț (Andrei) Radu követte el, aki egyébként meglehetősen fiatalon, már 2013-ban az Interhez igazolt, ám a felnőtt csapatban a mai napig mindössze öt meccs jutott neki, most is csak kényszerből helyettesítette a hátproblémákkal küzdő szlovén Samir Handanovićot.

A 81. perc legvégén egy bedobásból jutott vissza a labda Raduig, aki zavarában, hogy a csereként nem sokkal korábban beálló Nicola Sansone rátámadt, óriási luftot rúgott. A labda alighanem így is eljutott volna a kapuig, de ha már arra járt Sansone, tett róla, hogy biztos legyen a dolog, és ne öngólnak írják be a találatot.

Az Inter játékosai dermedten fogadták a gólt, ami után már nem is sikerült felállni.

Négy fordulóval a bajnokság vége előtt ezzel az Inter hátránya két pont a Milan mögött, a Bologna tartja a 13. helyét a tabellán. Ami a bajnokesélyesek küzdelmét illeti, a Milan (nem sorrendben) a jelenlegi 7-10. helyezett csapatok ellen játszik még a szezonban, az Interre a 12. Udinese, a 14. Empoli, a kiesőzóna előtt, 17. helyen tanyázó Cagliari, illetve a 16. Sampdoria vár még, de a négy meccs között nekik még az Olasz Kupa döntője is ott lesz. Papíron egyébként az Inter sorsolása könnyebb valamivel, de mindenképp botlás kell a Milantól ahhoz, hogy a hatalmas Radu-potya után meg tudják védeni a címüket és megszerezzék a 20. bajnoki címüket. Amennyiben ez elmarad, a Milan több mint egy évtized kihagyás, 2011 után lehet bajnok, a 19. bajnoki címet szerezve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!