Rossz vége lett a Red Bull őrült, pilótacserélős repülős mutatványának

2022. április 25. – 17:39

Másolás

Vágólapra másolva

Plane swap, vagyis repülőcsere néven tervezett őrült mutatványt az extrém kihívásairól is híres Red Bull – az energiaital-cég tervei szerint Luke Aikins és Andy Farrington ejtőernyősök nagyjából 4000 méteres magasságban úgy ugrottak volna ki az általuk vezetett, épp függőleges zuhanásban levő, egymáshoz nagyon közel tartott repülőgépből, hogy zuhanás közben mindketten átjussanak a másik gépbe, végrehajtva a pilótacserét.

A dolog odáig rendben is ment a vasárnapi, éles kísérlet közben, hogy zuhanóhelyzetbe manőverezték a két repülőt, majd kiugrottak azokból, csakhogy az ugrás után az egyik gép, Aikinsé váratlanul pörögni kezdett, így Farrington nem tudott átjutni abba. Aikins viszont gond nélkül átmanőverezte magát zuhanás közben a két zuhanó gép között, amivel le is szállt. Farrington az ejtőernyőjének köszönhetően sérülés nélkül ért földet.

A mutatványra valahol Arizona fölött került sor, de a pontos helyszínt nem közölték. Az akció közben pilóta nélkülivé vált repülő egyébként így fejezte be a mutatványt:

Fotó: Twitter
Fotó: Twitter

Az USA Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) vasárnap azt közölte, hogy kivizsgálja a Red Bull repülőgépcsere-kísérletét, mert „az ügynökség pénteken elutasította a szervezőnek a repülőgép biztonságos üzemeltetésére vonatkozó szövetségi előírások alóli felmentés iránti kérelmét”. A hivatal úgy találta, hogy a felmentés garantálása „nem szolgálná a közérdeket”, és nem tudják megállapítani, hogy a szervezők által javasolt működés kellően biztonságos lenne.

A 48 éves Luke Aikins 2016-ban 7620 méteres magasságban, ejtőernyő nélkül ugrott ki egy repülőből, hogy aztán kétpercnyi szabadesés után egy óriási hálóban landoljon. Aikins az extrém mutatvány során 193 km/h-s sebességet ért el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!