A Liverpool 3-0-ra is vezetett a City ellen, végül 3-2-vel jutott az FA-kupa döntőjébe

2022. április 17. – 07:43

Másolás

Vágólapra másolva

Az angol bajnokság első és második helyezettje, a Manchester City és a Liverpool találkozott szombat este az FA-kupa elődöntőjében egy héttel azután, hogy a bajnokságban is játszottak egymással nemrég, akkor 2-2-re végzett a két csapat.

A Liverpool a szombat esti mérkőzésen megnyomta az első félidőt, Konate és Mané duplája révén már 3-0-ra is vezettek az első félidőben. A legszebb találat talán Manéhoz fűződik, aki kapásból lőtte ki az alsó sarkot a szünet előtt.

A City aztán a második félidő elején Jack Grealish-nek köszönhetően szépített, de csak a 91. percben tudott közelebb jönni, amikor Bernardo Silva bevágott egy kipattanó labdát. A Liverpool így 3-2-re nyert, a döntőben a vasárnap esti Chelsea-Crystal Palace elődöntő győztesével találkozik majd.

A Liverpool-Manchester City dominancia egyébként nemcsak az angol sorozatokban jellemző, a két csapat ott van a legjobb négyben a Bajnokok Ligájában is, ráadásul nem sorsolták össze őket, szóval akár még a döntőben is találkozhatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!