Parkoló helyett kaszinók – 40 év kihagyás után, 2023-ban újra lesz Las Vegas-i Nagydíj az F1-ben

2022. március 31. – 05:54

Másolás

Vágólapra másolva

Visszatér a Forma–1 a bűn városába, vagyis Las Vegasba, ahol 40 év kihagyás után rendezhetnek újra futamot 2023-ban – csakhogy amíg 1981-ben és 1982-ben egy parkolóban rajzolták fel az F1-pályát, addig jövőre a kaszinóváros ikonikus hoteljei és kaszinói között, részben a legendás Stripen lesz a verseny.

Az F1 közleménye szerint az új utcai pálya 14 kanyarból áll majd, 6,12 km hosszú lesz, benne egy 2 km-es egyenessel, a végsebesség pedig nagyjából 342 km/h lehet rajta, bár 2023-ig még gyorsulhatnak a mostani autók. Az útvonal így fest majd:

Változás a régi Las Vegas-i futamokhoz képest az is, hogy este rendezik majd a versenyt – ez a magyar nézőknek nem annyira kedvez majd, hiszen garantált, hogy a hajnali órákban lesz így a futam –, hogy sokkal látványosabb legyen az egész a fényárban úszó kaszinók között. Az éjszakai rendezés viszont egyben azt is jelenti, hogy a 2023-as Las Vegas-i Nagydíjon minden egy nappal korábban lesz, a szabadedzések csütörtökön elkezdődnek majd, az időmérőt pénteken rendezik, a futam pedig szombaton lesz.

Ez éles kontraszt lesz majd az 1982-es futamhoz képest.

Patrick Tambay Ferrarija az 1982-es Las Vegas-i futamon – Fotó: Bernard Cahier / Getty Images
Patrick Tambay Ferrarija az 1982-es Las Vegas-i futamon – Fotó: Bernard Cahier / Getty Images

Ezzel 2023-ban már három amerikai futam lesz az F1 versenynaptárában, a már megszokott texasi helyszín mellé idén ugyanis csatlakozik a Miami Nagydíj a május 6-8-i hétvégén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!