Az olimpikon magyar úszó szerint nem lenne szabad engedni, hogy transzneműek is versenyezzenek a női mezőnyben

2022. március 21. – 07:02

Másolás

Vágólapra másolva

A 2016-os riói olimpián is szereplő, többszörös magyar bajnok úszó, György Réka levelet írt az amerikai egyetemi sport (NCAA) szervezőinek, amelyben kifejtette véleményét a szervezet transznemű politikájáról, ami lehetővé tette, hogy Lia Thomas, a Pennsylvaniai Egyetem 22 éves transznemű úszója is indulhatott a nők múlt heti divízió 1-es nemzeti bajnokságán Atlantában.

Thomas viszonylag nagy fölénnyel nyerte meg az 500 yardos (457,2 méteres) gyorsúszó számot, a győztes ideje 4:33.24 volt, 1,75 másodperccel előzte meg az olimpiai ezüstérmes Emma Weyantot. Ezzel ő lett az első transznemű úszó, aki divízió 1-es bajnokságot nyert az Egyesült Államokban. (Összehasonlításként: az amerikai csodaúszó, a hétszeres olimpiai bajnok Katie Ledecky 2017-ben 4:24.06-os idővel nyerte meg ezt a versenyszámot, ami a mai napig NCAA-rekord.)

„Próbálom figyelmen kívül hagyni a negatív megjegyzéseket, amennyire csak tudom. Próbálok az úszásra koncentrálni, és arra, hogy mit kell tennem, hogy felkészüljek a versenyeimre, és minden mást kizárni” – mondta Thomas az ESPN-nek a verseny után. Nem az 500 yard volt az egyetlen szám, amiben indult, 200-on ötödik, 100-on nyolcadik lett.

A férfiként született Thomas 2019 májusában kezdte el a nemváltását, és 2019 őszén coming outolt. Az NCAA jelenleg előírja, hogy a transznemű női sportolóknak egy évig hormonpótló terápián (HRT) kell átesniük ahhoz, hogy engedélyt kapjanak a női versenyeken való részvételre. Miután ez megtörtént, az NCAA engedélyezte a női mezőnyben való részvételét. Azóta viszont szigorúbb irányelveket fogadtak el a transznemű sportolókra vonatkozóan. Most már előírják, hogy az elit transznemű női sportolóknak három évig kell hormonpótló terápiát folytatniuk, és egy orvosi szakértőkből álló testület előtt is be kell bizonyítaniuk, hogy nem élveznek versenyelőnyt. Ezeket a szabályokat a következő szezonok során szakaszosan vezetik be.

Lia Thomas 2022. február 19-én Cambridge-ben, egy Massachusetts állambeli versenyen – Fotó: Kathryn Riley / 2022 Getty Images
Lia Thomas 2022. február 19-én Cambridge-ben, egy Massachusetts állambeli versenyen – Fotó: Kathryn Riley / 2022 Getty Images

A Virginia Tech egyetemen tanuló György Réka is indult az NCAA-bajnokság 500 yardos versenyszámában, a 17. helyen végzett, pont egy hellyel maradt le a B-döntőbe jutásról. A 25 éves magyar úszó a levelében azt írja, hogy tiszteli és teljes mértékben kiáll Lia Thomas mellett. „Meggyőződésem, hogy ő nem különbözik tőlem vagy bármely más divízió 1-es úszótól, akik egész életük hajnali 5-kor kelnek a reggeli edzés miatt. (…) Azt csinálja, ami a szenvedélye, és ehhez minden joga megvan” – írta György Réka.

Ezután rátért az NCAA transzneműekkel kapcsolatos szabályozásának kritikájára: „Másrészt szeretném kritizálni az NCAA szabályait, amelyek lehetővé teszik számára, hogy versenyezzen velünk, biológiai nőkkel. Azért írom most ezt a levelet, mert remélem, hogy az NCAA kinyitja a szemét, és a jövőben megváltoztatja ezeket a szabályokat. Ez nem jó irányba tereli a sportágunkat, és szerintem tiszteletlenség is az NCAA-ben versenyző, biológiailag női úszókkal szemben.”

„2022. március 17-én 500 yardon úsztam, ahol 17. lettem, ami azt jelenti, hogy nem jutottam be a B-döntőbe. Ötödéves végzős vagyok, voltam már top 16-os és top 8-as is, és tudom, hogy mekkora kiváltság egy ekkora versenyen döntőt úszni. Ez volt az utolsó egyetemi versenyem, és csalódott vagyok. Úgy érzem, mintha az NCAA döntése elvette volna tőlem az utolsó döntős helyet.

Tudom, mondhatnák, hogy megvolt a lehetőségem, hogy gyorsabban ússzak és bekerüljek a legjobb 16 közé, de ez a helyzet egy kicsit mássá teszi a dolgot, és nem tudok nem dühös és szomorú lenni. Fáj nekem, a csapatomnak és a többi nőnek a medencében. Egy helyet elvettek attól a lánytól, aki 9. lett 500 gyorson, és így nem jutott be az A-döntőbe, megakadályozva, hogy All-American legyen. Minden versenyszámban, amelyben transznemű sportolók versenyeztek, egy helyet elvettek a biológiai nőktől” – írta.

György a legélesebb kritikáját a levele végén fogalmazza meg: „Az NCAA tudta, hogy mi fog történni, tudták, hogy megoszlanak erről a vélemények, de úgy döntöttek, hogy nem tesznek semmit.” A magyar úszó szerint a verseny így „inkább a riporterekről, a médiáról és a megosztottságról szólt”, pedig több rekord is született, mint ahogy azt kiemelte.

„A csütörtöki nap nem egy konkrét sportoló hibája volt, hanem az NCAA-é, akiket nem érdekel a sportolóik védelme. Arra kérem az NCAA-t, hogy szánjanak időt arra, hogy elgondolkodjanak az összes többi úszónő helyzetén, és próbálják meg átgondolni, hogyan éreznék magukat, ha a mi helyünkben lennének. Végezzék el a megfelelő változtatásokat a sportágunk és az úszósport jobb jövője érdekében” – írta György Réka, aki a Facebook-oldalán teljes egészében megosztotta a levelét. (CNN, Swim Swam)

Kövess minket Facebookon is!