Száz nappal a hazai vizes vb előtt bemutatták az esemény logóját

2022. március 10. – 15:12

Száz nappal a hazai vizes vb előtt bemutatták az esemény logóját
Júniustól már versenyeznek az úszók, most a medencés úszással kezdődik az esemény

Másolás

Vágólapra másolva

Száz nappal a budapesti FINA Világbajnokság rajtja előtt a magyar szervezők bemutatták az esemény hivatalos logóját. Ez a tervezők szándéka szerint egyszerre idézi meg a víz szó angol megfelelőjének (water) kezdőbetűjét, illetve emlékeztet egy úszóra, de akár vízilabdázóra is.

Budapest mellett három társrendező város lesz: Debrecen, Sopron és Szegeden, a vízilabda csoportmeccseiket ott rendezik.

„Máskor hatalmas csinadratta, tűzijáték és konfettieső övezi ezt a napot, most azonban eltekintünk ettől. Egyrészt megígértük, hogy költségtakarékos eseményt rendezünk, ahol a sport és kizárólag a sport van a középpontban.

Másrészt az idő rövidsége miatt a szervező-bizottság valamennyi munkatársa a világbajnokság előkészítésén munkálkodik, azaz sem idő, sem erőforrás nincs arra, hogy nagyszabású ünnepségeken parádézzunk. Maga a világbajnokság lesz az ünnep, öt vizes sportág csodálatos ünnepe”

– mondta Wladár Sándor a szervezőbizottság elnöke.

Az esemény logóját a Graphasel cég tervezte, amely már a 2017-es FINA Világbajnokságon is kulcsszerepet játszott az esemény arculatának kialakításában.

Wladár a Telexnek pár hete elmondta, hogy a jogdíjat 21-től sikerült 4 millió dollárra lealkudni a FINA-nal, és felülről zárt költségvetéssel készülnek, aminek a pontos összegét egyelőre még nem jelölték meg.

A 19. FINA vb június 18-án rajtol és július 3-áig tart – az úszás és a műugrás versenyei a Duna Arénában lesznek, a műúszás a margitszigeti Széchy-medencében lesz, a nyíltvízi úszók a Lupa-tavon küzdenek majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!