A nyári vizes vb jogdíjából 8 millió dollárt alkudtak le, de csak két hét múlva lesz kész a költségvetés
2022. február 11. – 14:01
Hétfőn jelentette be a nemzetközi szövetség (FINA), hogy Magyarország rendezheti meg az idei vizes világbajnokságot. A 2022-re átcsúsztatott fukuokai vb-t első körben jövőre ütemezték át, aztán úgy tűnt, idén nem is lesz vb, a magyar szövetség (MÚSZ) azonban nem hagyta, hogy 2019 után négy év maradjon ki, és végül vállalta a beugró szerepét. Mindennek persze van ára, hiszen elsőként ki kell fizetnie a jogdíjat. A FINA 12 millió dollárt kér az eseményért a rendezőktől, ezt most a harmadára mérsékelték, úgy tudjuk, hogy így 4 millió dollárt kell majd átutalni.
A szervezőbizottság 100 ezer vendégéjszakával számol, ami a budapesti turizmust két gyenge év után érezhetően meglökné, persze ha valóban érkezik ennyi vendég. Versenyzők biztosan nagy számban érkeznek, de a vb után következő szenior-vb résztvevőire most nem számíthatnak, mert azt a versenyt ezúttal nem rendezik meg.
Négy éve sok botrány követte egymást a vizes vb előtt, amikor először volt Budapest a házigazda. Kezdve onnan, hogy az uszoda tízmilliárdokkal lett drágább, mint előzetesen kalkuláltak vele, és finoman szólva sem tett hozzá a városképhez. Emellett a szervezőbizottság halmozta a zűrös ügyeket, egykori vezetője, Balogh Sándor ellen például körözést adtak ki.
A mostani szervezők már előre jelezték, nem szeretnének gigantikus megnyitót. Az uszoda oldalfalát nem nyitják ki, mint legutóbb, megelégszenek kevesebb nézővel, és nem akarnak mobil medencét a Városligetbe, mert a költséghatékonyság a legfontosabb szempont. A meglévő létesítményekkel számolnak, ezért három vidéki helyszínt (Debrecen, Sopron, Szeged) is bevonnak a vízilabdatorna mérkőzései miatt. A Margitszigetre valószínűleg építenek mobil lelátókat a vízilabdameccsek miatt, de még erről sincs döntés.
„Egykori olimpiai bajnok úszóként, állampolgárként nekem sem volt szívmelengető olvasni az öt évvel ezelőtti botrányokról. Sokkal jobban bennem él viszont a hangulat, a tombolás, hogy a versenyzők imádják a magyar fővárost. Most egy olyan vb-t szeretnénk, amire mindenki szívesen emlékszik vissza” – mondta a Telexnek a szervezőbizottság elnöke, Wladár Sándor, akit a vb után, 2017. szeptemberben választottak meg a MÚSZ elnökének.
Hozzátette, hogy Budapest képviselőjét tudatosan nem hívták a hétfői hivatalos bejelentésre, mert Wladár nem csak üres szlogennek szánja, hogy igyekeznek politikamentesen megszervezni az eseményt. A FINA magyar tagja, Fürjes Balázs sem volt az eseményen, és a sportért felelős államtitkár sem. A szervezőbizottságban helyet kapott Kovács Ágnes, Gyurta Dániel, Kemény Dénes, Csisztu Zsuzsa és Oszkó Péter is.
Wladár tájékoztatása szerint csütörtökön hat órán át ülésezett a szervezőbizottság, már megvannak a sportágak pontos időpontjai a tornára, kijelölték az egyes sportágak versenyigazgatóit, és hamarosan jöhetnek a közbeszerzési eljárások. Ígérte, a költségvetés felülről zárt lesz, de pontos összeget majd két hét múlva tud mondani, most csak dobálózás lenne a számokkal, akármennyit is nevezne meg. Úgy véli, nincsenek késésben – noha a 24. órában vannak –, mert az egyszer már kialakított szervezői gárda már többször bizonyított, olajozottan működik, ezért nem a nulláról indulnak.
„Fontos a transzparencia, ne vegyék nagyképűségnek, de én vagyok a garancia arra, hogy a költségeket nem lépjük túl. A tavalyi Eb-n is visszafizettünk, nem költöttük el a költségvetési forrásokat. Kaptam jó néhány telefont, hogy az elődeim, miként végezték. Nem érdekel, engem is zavar a korrupció. De az is zavarna, ha például a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nem tudna versenyezni. Egy elnöknek meg kell tenni mindent a versenyzőiért, hogy a versenyzők élvezhessék a közönség szeretetét.”