Kipchoge megnyerte a Tokió Maratont, még egy lépéssel közelebb került a halhatatlansághoz

2022. március 6. – 10:18

Másolás

Vágólapra másolva

A kenyai Eliud Kipchoge már eddig is vita nélkül minden idők legnagyobb maratonfutója volt, de státuszát most még inkább bebetonozta azzal, hogy megnyerte a Tokió Maratont.

Kipchoge tartja a világrekordot 2:01:39-cel, egy kísérleti futáson két órán belüli maratont is teljesített már, a London Maratonon négyszer, Berlinben háromszor nyert már, és egyszer Chicagóban is győzött. A kenyai futó ráadásul a szám kétszeres olimpiai bajnoka is. Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy még milyen elérhető céljai lehetnek a világ legjobbjának.

Erre talán az egyetlen jó válasz az, hogy Kipchoge a világ mind a hat nagy klasszikus maratonját megnyerje karrierje során, ami eddig senkinek sem sikerült. Ebbe a hatosba tartozik a már említett Berlin, London és Chicago, míg a másik három Tokió, Boston és New York, amelyeket eddig nem preferálta Kipchoge, talán azért, mert nem igazán sík pályán rendezik ezeket.

Eliud Kipchoge 2:02:40-es idővel nyerte a Tokió Maratont – Fotó: Kazuhiro Nogi/ AFP
Eliud Kipchoge 2:02:40-es idővel nyerte a Tokió Maratont – Fotó: Kazuhiro Nogi/ AFP

A kenyai eddigi bevett London-Berlin versenynaptárján változtatva Tokiót választotta tavaszi maratonjának. Kipchogének minőségi mezőnnyel kellett megküzdenie, több mint két tucat 2:10-en belüli maratonista állt rajthoz, közülük heten 2:05-re is képesek voltak.

Kipchoge viszont most is érinthetetlen volt, a tökéletesen felkészült világrekorder 36 kilométer után lerázta magáról honfitársát, Amos Kiprutót, és végül bő fél perccel leelőzte. Kipchoge minden idők negyedik legjobb maratoni eredményét szállította 2:02:40-nel. Kipruto 2:03:13-at futott, míg az etióp Tamirat Tola 2:04:14-gyel lett harmadik.

Kipchoge győzelmével beérte Wilson Kipsangot, aki szintén négy nagy maratont nyert meg a hatból. A kenyai egyelőre nem jelentette ki, hogy megcélozza a hiányzó két versenyt, de idén még bejelentkezhet New Yorkra a 37 éves versenyző, aki eddigi 16 maratonjából 14-et megnyert.

A Tokió Maraton női versenyében is remek időeredménnyel nyertek, a világcsúcstartó Brigid Kosgei minden idők harmadik legjobbját, 2:16:02-t futott. Ő is 36 kilométernél törte meg a még vele lépést tartó ellenfeleit, és nagy különbséggel is verte őket. Ashete Bekere 2:17:58-cal futott be másodikként, majd fél perccel később Gotytom Gebreslase érkezett meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!