Hosszabbított Verstappen a Red Bullnál, évi 40 millió fontot keres majd

Hosszabbított Verstappen a Red Bullnál, évi 40 millió fontot keres majd

A Forma-1-es világbajnoki címvédő Max Verstappen 2028-ig meghosszabbította a szerződését a Red Bullnál – írta az MTI. Az új szerződés öt évvel toldotta meg a 2023-ban lejáró eredeti megállapodást.

„Könnyű döntés volt, hogy a 2028-as szezon végéig maradjak. Szeretem ezt a csapatot és elképesztő volt a tavalyi szezon. A 2016-os érkezésem óta az volt a célunk, hogy megnyerjük a világbajnokságot, és most elértük, így az a célunk, hogy megtartsuk az első pozíciót”

– mondta Verstappen.

A 24 éves versenyző a német hírügynökség értesülése szerint öt évre 200 millió fontot kap majd, azaz szezononként 40 millió fontot (18,27 milliárd forint) keres.

„Elsősorban arra fókuszálunk, hogy Max megőrizze a világbajnoki címét, de ez a szerződés azt is megmutatja, hogy hosszú távon gondolkodunk” – jelentette ki Christian Horner csapatfőnök.

Verstappen tavaly nagy csatában, de vitatott körülmények között, a zárófutam utolsó körében előzve nyerte meg pályafutása első vb-címét a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont, a Mercedes brit sztárját legyőzve. Az idei F1-es szezon március 20-án kezdődik Bahreinben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!