Kína új sztárja nem tudta kivárni a pontszámát az olimpián, gyorsan belekezdett egy hamburgerbe

2022. február 14. – 09:10

Kína új sztárja nem tudta kivárni a pontszámát az olimpián, gyorsan belekezdett egy hamburgerbe
Az amerikai–kínai Ku Aj-ling nekiállt egy hamburgernek, míg a pontszámára várt – Fotó: Marco Bertorello/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A téli olimpián a rendező kínaiaknak egy szabadstílusú síző, Ku Aj-ling, vagy másképpen Eileen Gu jelenti a legnagyobb szenzációt. A 18 éves lány az Egyesült Államokban született, de Kínát választotta válogatott sportolóként.

Ku Aj-ling körül már akkor is óriási volt a felhajtás, amikor még egyetlen menetet sem láthattunk tőle Pekingben, hiszen a sport mellett modellkedik is, de miután a big air versenyszámban olimpiai bajnok lett, még inkább megőrültek érte a kínaiak. A helyi közösségi oldalt, a Weibót elárasztották a gratuláló üzenetek, a tíz legjobban pörgő trending tag közül hét hozzá kötődött. A kínaiak által csak hóhercegnőnek becézett Kut tízmilliók ünnepelték, és állami szinten is köszöntötték a versenyzőt, ami azt is jelezte, kettős állampolgárságával együtt nagyon fontos Kínának.

A big air után Ku a slopestyle-ban is elindult, és tett róla, hogy megint a figyelem középpontjába kerüljön. A síző selejtező menete után pár percet sem bírt ki étlen-szomjan, és míg a pontszámaira várt, a kamerák előtt kezdett elmajszolni egy hamburgert.

Hogy miért kellett gyorsan ennie, azt meg is magyarázta: „Most éppen egy félcsőedzésem van, máris lemaradtam róla, szóval ez egy gyors ebéd volt.”

Ebédje közben Ku Aj-ling egyébként 79,38 pontot kapott, amivel a harmadik lett a selejtezőben, simán bejutott a döntőbe, ahol a legjobb 12 versenyez majd újra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!