Wayne Rooney: Két napig bezárkóztam otthon inni, aztán szemcsepp, rágógumi, szájvíz, és mentem az edzésre

2022. február 10. – 08:31

Wayne Rooney: Két napig bezárkóztam otthon inni, aztán szemcsepp, rágógumi, szájvíz, és mentem az edzésre
Wayne Rooney és felesége, Colleen Fotó: Lindsey Parnaby / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az egykori kiváló labdarúgóról dokumentumfilm jelent meg a napokban, most a BBC-nek mesélt káros szenvedélyéről, de még arról is, hogy akadt olyan eset, amikor előre kitervelve, szándékosan okozott sérülést.

Wayne Rooney-ról, az egykori kiváló angol focistáról, aki jelenleg a Derby County edzője, az Amazon Prime Videón jelent meg egy dokumentumfilm, most a BBC Breakfastnek beszélt arról, hogy a legsötétebb időszakában akár halált is okozhatott volna, vagy a sajátját, vagy másokét.

A 120-szoros válogatott labdarúgó (aki 53 gólt is rúgott válogatott mezben) a korán jött siker idején egyszerűen nem bírta elviselni sem a nyomást, sem azt, ha a csapata veszített.

Rooney saját bevallása szerint

nem volt a „legkedvesebb gyerek”,

már 12 éves korától folyton utcai verekedésekbe keveredett, 13 évesen egy manchesteri rockkoncerten például eltörték az állkapcsát.

A focipályán viszont elképesztően tehetségesnek bizonyult, 16 évesen már teljesen olyan ereje és alkata volt, mint egy felnőtt focistának, ő maga is tudta, hogy ő a legjobb játékos a korosztályában.

Rooney még 17 éves sem volt, amikor már balhés liverpooli srácként bemutatkozhatott az Everton felnőtt csapatában, öt nappal a 17. születésnapja előtt az Everton az akkori éllovas Arsenallal játszott, Rooney mindenképpen gólt szeretett volna lőni, és ez végül sikerült is neki.

Mint elmesélte,

hamar alkoholproblémái lettek, nem ivott folyton, de ha ki akart zökkenni a futballvilágból, nagyon be tudott rúgni.

A futballközegben nem beszélt a problémáiról, de mivel már attól tartott, hogy valami súlyos bűnt követ el, ittas vezetéssel, vagy kárt tesz önmagában, felismerte, hogy segítségre van szüksége.

Az interjúban mesélt arról, hogy a pályán olykor szándékosan szabálytalankodott. A francia csapat ellen úgy teremtette meg a tekintélyét, hogy a világ egyik legjobb védőjét, Lilian Thuramot állkapcson vágta, kiállítást érdemelt volna, de megúszta.

Ennél is aljasabb történet volt, hogy amikor 2006-ban a Chelsea nagyon jól állt a bajnokságban, Wayne Rooney nem bírta elviselni, hogy nem ők lesznek a bajnokok (ekkor már Rooney legnagyobb sikerei helyszínén, a Manchester Unitedben focizott). A sorsdöntő meccsre kifejezetten készült, hosszabb stoplikat szerelt fel, és amikor végül a Chelsea 3-0-ra elverte a Manchester Unitedet, a sztár annyira kiborult, hogy szándékosan okozott sérülést John Terrynek.

Híres csapattársa, a portugál Cristiano Ronaldo jól ismerte erről az oldaláról, így a foci-Eb-n a portugál–angol meccsen úgy felhergelte, hogy Rooney-t kiállították, a kamerák felvették Ronaldót, ahogy Rooney levonulása közben a csapattársaira kacsint.

„Mikor bementem az öltözőbe, összetörtem néhány dolgot”

– mesélt erről Rooney. Majd mindketten visszatértek Manchesterbe, és csapattársként együtt nyerték meg a bajnokságot.

Végül a labdarúgó beszélt arról is, hogy rendszeresen hűtlen volt feleségéhez, Colleenhez, aki nagyon sokat segített neki, és akitől azóta négy gyermeke született.

„Lehettek volna idők, amikor Colleen elmehetett volna. De szeretjük egymást.”

Rooney szerint bármennyit is ivott, a munkát soha nem szabotálta, volt, hogy két napig szünete volt, amit ő úgy hasznosított, hogy bezárkózott a szobájába, és csak ivott egyedül, majd szemcsepp, rágógumi és szájvíz segítségével megjelent az edzésen, és dolgozott.

Az edző azt mondja, hogy valaha nagyon sok alkoholt fogyasztott, de soha nem tartotta magát alkoholistának, és most teljesen jól van.

Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és a 06-80-810-600 telefonszámon. A segítők leveleket is fogadnak a sos116123@gmail.com címen, ezekre 72 órán belül válaszolnak. Kapcsolatfelvételre Skype-on is lehetőség van, a részleteket ezen az oldalon találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!