„Már nem hiszek a tesztekben, nem hiszek az olimpiában” – kiakadt a versenyről letiltott éremesélyes

2022. február 6. – 12:07

Másolás

Vágólapra másolva

Twitterén fakadt ki a lengyelek olimpiai éremesélyes rövidpályás gyorskorcsolyázója, miután pozitív koronavírustesztje miatt nem indulhatott el legerősebb számában Pekingben. Natalie Maliszewska már abban a tudatban volt, hogy szabadulhat karanténjából, de egy negatív teszt után újra pozitív mintát adott.

Az 500 méteren világbajnoki ezüstérmes Maliszewskát Pekingbe érve szűrték ki január 30-án, ezután kellett bevonulnia egy karanténszállásra. Erősen kétséges volt, hogy elindulhat-e az olimpián, de pénteken este már azt a jelzést kapta a szervezőktől, hogy negatív lett a tesztje, és szombaton már korcsolyázhat. Ez a döntés sokakat meglepett, hiszen már a Lengyel Olimpiai Bizottság is letett arról, hogy Maliszewska indulhat. Mindenesetre a karanténszállásról átköltözött az olimpiai faluba.

Natalia Maliszewska még a pekingi olimpia tesztversenyén – Fotó: Wang Zhao /AFP
Natalia Maliszewska még a pekingi olimpia tesztversenyén – Fotó: Wang Zhao /AFP

Szombaton néhány órával a versenye előtt megint pozitív tesztet adott, és ezért nem is korcsolyázhatott. Érthetően nehezen fogadta a döntést, majd dühét és bánatát Twitteren is kiadta.

„Hadd tudjam, hogy élek, még akkor is, ha úgy érzem, hogy valami meghalt bennem tegnap.. Már több mint egy hete félelemben élek, és ezek a hangulatingadozások, a sírás, amitől eláll a lélegzetem, nem csak a körülöttem lévő emberek aggasztja, hanem engem is. Tudom, hogy sokan nem értik ezt a helyzetet. Pozitív és negatív tesztek, izolációt megerősítő tesztek, hirtelen pozitív tesztek olyan eredményekkel, amelyekkel kórházban kéne legyek lélegeztetőgépen. Később ismét jó eredmények és esély a szabadulásra. Aztán egy teljes bukás. Nincs lehetőség és a remény halott” – írta.

Maliszewska arról számolt még be, hogy már elkezdett pakolni a versenyre, amikor közölték vele, hogy nem mehet, és továbbra is izolációban kéne maradnia. „Az az éjszaka borzalom volt. A ruháimban aludtam, mert féltem, hogy valaki egy pillanat alatt visszavisz az egyszemélyes karanténba.”

„Már nem hiszek semmiben. Semmilyen tesztben. Semmilyen olimpiában. Ez egy nagy vicc számomra. A szívem már nem bírja elviselni” – írta még a korcsolyázó.

Konrad Niedzwiedzki, a lengyelek csapatvezetője sem érti, hogyan lett a negatív mintából pozitív. Maliszewskának nem voltak tünetei, jól is érezte magát, ezért sem értette, miért változott meg az eredménye. Niedzwiedzki arról is beszélt, hogy a karanténszállás traumatizálta a versenyzőt, azért sem akart visszakerülni oda. Több sportoló a kis szobákról, rossz minőségű és kis adagú ételekről panaszkodott.

Maliszewska ügyét még inkább abdszurddá teszi, hogy vasárnap már edzhetett a jégen csapatával, igaz, az olimpiai faluban továbbra is izolációban van, és külön járattal viszik az edzéshelyszínre. Tehát egyszerre tekintenek rá fertőzőként és veszélytelenként.

(via Sport.pl, Eurosport)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!