Újabb nagy pofon a Fradinak: 0-3 otthon a Paks ellen az NB I.-ben, a Felcsút két pont előnnyel vezeti a bajnokságot

2022. február 6. – 19:31

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét vereséget szenvedett a magyar futball kirakatcsapata, a Ferencváros az élvonalban. A 19. fordulóban csaknem hétezer néző előtt a Pakstól kaptak ki otthon 3-0-ra. Az első gólt már a 6. percben megszerezték a paksiak Ádám Martin nagy lövésével.

A klub élére decemberben kinevezett Sztanyiszlav Csercseszovnak ez volt a bemutatkozó mérkőzése a Groupama arénában, de a mérlege amúgy is eléggé gyászos: korábban kikapott a Felcsúttól (0-1) és edzőmeccsen a Dunaszerdahelytől is (0-2), egyetlen sikere egy 1-0-s győzelem az utolsó előtti Újpest ellen.

Vereségével a Ferencváros lépéshátrányba került a bajnoki tabellát vezető Felcsút mögött: a minden bizonnyal legismertebb magyar község csapata 40 ponttal áll az élen, mögötte 38-38 ponttal jön az FTC és a Kisvárda (majd bőven leszakadva, 29 ponttal, a felcsúti futballcsoda szomszédjában szerénykedő Fehérvár).

A Fradi kilenc éve nem szenvedett háromgólos vereséget hazai mezőnyben (2013-ban a Haladás verte őket). A Paks viszont az idei szezonban most először zárt mérkőzést kapott gól nélkül, és győzelmével 28 pontos, így fellépett a tabella 5. helyére.

A paksiak egyébként csaknem öt év után tudták legyőzni a Fradit: legutóbb 2017. április 12-én nyertek, azóta négy döntetlen mellett kilencszer kikaptak.

Csak egy érdekesség: a Transfermarkt.de szerint az FTC értéke jelenleg 38,6 millió euró, a Paksé 6 millió euró. A Fradiban 22 idegenlégiós van, a Paks keretében 0.

Jegyzőkönyv

Ferencvárosi TC-Paksi FC 0-3 (0-2)
Groupama Aréna, 6805 néző, v.: Andó-Szabó
Gólszerzők: Ádám (6.), Szabó B. (32.), Haraszti (72.)
Sárga lap: Cabraja (6.), Laidouni (54.), Besic (82.), Loncar (91.), Gavric (93.), illetve Lenzsér (24.), Ádám (38.), Osváth (59.), Balogh B. (81.)

Ferencváros: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Kovacevic, Cabraja (R. Mmaee, a szünetben) – Laidouni, Loncar – Zubkov (Gavric, 63.), Marin (Besic, 75.), Mak (Szánthó, 57.) – Bassey (Boli, 63.)

Paks: Rácz – Tamás O., Szélpál, Lenzsér – Osváth, Kesztyűs (Vas, 72.), Windecker, Szabó B. (Böde, 83.), Medgyes (Balogh B., 72.) – Nagy R. (Sajbán, a szünetben), Ádám (Haraszti, 67.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!