Magyar sikersportágakat húzott ki az előzetes olimpiai programból a NOB

2022. február 3. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közgyűlése a várakozásnak megfelelően jóváhagyta a végrehajtó bizottság december eleji döntését, így a súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i játékok előzetes programjában – jelentette az MTI.

A pekingi ülésen megerősítették, hogy bizonyos feltételek megvalósulásával még visszakerülhet a műsorba ez a három sportág, a végső döntés a 2023-as, márciusi közgyűlésen születik meg, Indiában.

A NOB-tagság egyúttal megerősítette a helyét a Tokióban tavaly debütált sportmászásnak, hullámlovaglásnak és gördeszkának azzal, hogy miután a 2024-es olimpia programjában benne vannak, a 2028-as előzetes műsorba is bekerültek.

A nagy átalakulásban lévő öttusának az év végéig kell véglegesítenie javaslatát a 2024 utáni új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, melyik sportág kerül be a kivett lovaglás helyére. Hónapok óta megy a vita arról, mi lehet a lovaglás helyén. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania azt, hogy

  • a sportág biztonságos
  • mindenkinek hozzáférhető
  • vonzó a fiataloknak és a közönségnek.

Ami a súlyemelést és az ökölvívást illeti, a mellőzés oka az, hogy a két sportág nemzetközi szövetségének az irányítása a NOB szerint nem megfelelő, az elmúlt években pénzügyi és korrupciós gondokkal küzdött mindkét világszervezet. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség következő vezetőségének demonstrálnia kell az együttműködését és azt, hogy lényeges változás állt be a vezetési kultúrájában. Továbbá bizonyítania kell, hogy megbirkózik a doppingolás jelentette problémákkal, erős és független doppingellenes programmal rendelkezik.

Emlékezetes példa, a 2012-es olimpián a férfi 94 kilós súlycsoportban a doppingminták utólagos ellenőrzése után a kilencedik helyezett lett végül a bronzérmes. A 2021. szeptemberi összesítés szerint összesen 149 olimpiai érmet vettek el olimpikonoktól.

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől (IBA) az irányítás, a pénzügyi átláthatóság és a fenntarthatóság területén vár javulást a NOB, amely arról is szeretne meggyőződni, hogy a bíráskodás a jövőben tiszta lesz. A 2016-os olimpián résztvevő bírókat nem alkalmazhatták 2021-ben, mert erős volt a részrehajlás gyanúja. A NOB kivette a 2021-es olimpián a nemzetközi szövetség kezéből a torna lebonyolítását, ilyen drasztikus intézkedés példa nélküli az olimpizmus történetében. A NOB jelentése szerint több mint tíz összecsapást csaltak el a sportágban. A 60 kilós, későbbi ezüstérmes francia Oumiha győzelméért például 250 ezer dollárt kaptak a bírók az elődöntőben.

Oumiha mongol ellenfelével küzd a riói olimpián, a bírók pénzt kaptak a francia sikeréért – Fotó: YURI CORTEZ / AFP
Oumiha mongol ellenfelével küzd a riói olimpián, a bírók pénzt kaptak a francia sikeréért – Fotó: YURI CORTEZ / AFP

A három erősen veszélyeztetett sportág közül öttusában az első, ökölvívásban a hatodik helyen állnak a mieink az összesített olimpiai éremtáblázaton, míg súlyemelésben a huszonegyedikek.

  • öttusában eddig 9 arany-, 8 ezüst- és 6 bronzérmet
  • ökölvívásban 10 arany-, 2 ezüst- és 8 bronzérmet
  • súlyemelésben pedig 2 arany-, 9 ezüst-, valamint 9 bronzérmet szereztek a magyarok.

Öttusában Kovács Sarolta bronzérmes volt tavaly Tokióban, a másik két sportágban egy-egy magyar induló volt. Súlyemelésben 2004-es az utolsó magyar érem, Krutzler Eszteré. Ökölvívásban 2000-ben Erdei Zsolt egy győztes meccsel lett bronzérmes.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!