Nem csoda, hogy kiestünk: mindhárom ellenfelünk korszerűbben kézilabdázott, mint a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott a 15. helyen végzett a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, így a csütörtökön kezdődő budapesti középdöntőkben már nem lesz érdekelt. Nemcsak a magyar drukkereknek okozott csalódást a csapat, hanem a szegedi edző Juan Carlos Pastornak is, aki azt sem tartotta kizártnak, hogy eljutunk az elődöntőig, sőt, egy dán újságíró egyenesen a döntőben látta a mieinket. A sort lehetne még folytatni, hogy mennyien érezték a meglepetést a csapatban, és az indoklásban rendre azt mondták: a hazai pálya. Azt most már tudjuk, hogy nemhogy előnyt nem jelentett az atmoszféra, mint 2012-ben a szerbeknek vagy 2004-ben a szlovénoknak, hanem inkább lenyomta a csapatot. Különösen az első meccsen, ami aztán kényszerpályára helyezte a társulatot. Volt már rá példa a múltban, hogy a rendező ország csapata csalódást okoz, nem kell messzebb menni a 2020-as Eb-nél, amikor a nagy reményeket tápláló svédek sültek be – bár ők legalább a csoportjukból továbbléptek.

A csapat egyik legnagyobb ígérete, Máthé Dominik közvetlenül az Izland elleni vereség után azt nyilatkozta, hogy szégyelli magát, ahogy a csapat is. A másik végletet a nyilatkozatskálán a kapitány, Gulyás István jelentette, akinek az csúszott ki a száján, hogy elégedettek lehetünk az elmúlt két és fél évvel, még ha most keserű is a szánk íze. (Ez kicsit emlékeztet arra, amikor fociban Egervári Sándor a hollandok elleni rossz emlékű 1-8 után beszélt fejlődésről.) Gulyás azzal folytatta, nincs szégyenkeznivalónk a kiesés ellenére, mert tudtuk, mi vár ránk, egy Eb-n kiegyenlített meccsek vannak, és nüanszokon múlt, hogy most nem további négy meccs vár ránk.

Nézzünk meg pár fontos adatot:

• 31, 30, 31 – a válogatott a három Eb-csoportmeccsen ennyi gólt kapott, vagyis összesen 92-t.
• 25, 24, 18 – ez a 2020-as Eb három csoportmeccsén a kapott gólok száma, összesen 67, Izlandtól most 31-et szedett be a csapat, két éve tizennyolcat.

„A másik három csapathoz képest lassú a kézilabdánk, és mégis kétszer is 30 feletti gólt kaptunk. Sokszor hallottuk a játékosoktól, hogy nem leptek meg minket az ellenfelek, tudtuk, mit fognak csinálni, és mégis végig tudták csinálni az előre elképzelt akcióikat. A legfontosabb kérdést kell majd tisztázni, miért nem tudtuk megállítani a riválisokat, ha tudtuk, mit tesz. A védekezés mozgékonysága nem fejlődött a két évvel ezelőttihez képest, itt előrelépés egyáltalán nem tapasztalható. Két éve lényegesen offenzívabb volt, akkor megelőztünk, most leginkább reagáltunk. A védelem közepe sem teljesített a legjobban, de nincsenek megfelelő, gyors lábú védekező játékosok mellettük sem, kettesben.

A kapusaink nem hoztak extrát, de nem védtek kifejezetten rosszul sem. Amikor mi meccseket nyerünk, akkor általánosan jellemző, hogy a kapuban extrát látunk a 60 perc egyes szakaszaiban. Izland ellen heteseket védtek, és mégsem kapott lendületet ettől a csapat, mert a gépezet most nem működött olajozottan, emiatt nem jelentett egy-egy bravúr fordulópontot”

– állapította meg Borsos Attila korábbi válogatott játékos, televíziós szakértő.

A sok újonccal és fiatallal felálló horvátok támadásban nem kápráztattak el eddig senkit, de a védekezésük kemény, dinamikus és feszes volt, akárki is legyen benne. És ez az alapja mindennek.

Borsos úgy látja, hogy ez a csapat nem volt messze a tudásának maximumától, bár nagyon örülne neki, ha még volna bőségesen rejtett tartalék. Nem gondolja, hogy szégyellnie kellene magát a társaságnak, noha összességében csalódást okozott neki is a játék. Azt nem tudja megítélni, mekkora hátrányt jelentett az, hogy Chema Rodriguez a kezdés előtt három nappal esett csak be, mert a családjában koronavírusos megbetegedések voltak. Már nem tudjuk meg, hogy ha végig ott van a felkészülés alatt, akkor milyen arcát mutatja a csapat.

Borsos azt gondolja, hogy a mieink játéka a beálló megjátszására és a távoli zónákból eleresztett lövésekre korlátozódik. Távolról, 9-10 méterről könnyű hibázni, onnan már az 50 százalékos hatékonyság is nagy érdem egy meccsen.

„Ez a két elem kevés, csökkentett veszélyt jelentünk. A betörések, lerohanások, a gyors középkezdések utáni akciók és a szélekre lehúzott labdák nálunk alig jelentkeznek. A 7-6 elleni játék pedig egyszer sem. Hogy a válogatott ereje középre koncentrálódik, nem egyedi, már francia gólkirály voltam, amikor egy válogatott meccsen kétszer dobhattam kapura, akkor is a belső posztokra helyeződött a hangsúly. Abszolút igaz, hogy mindhárom rivális korszerűbb kézilabdát játszik a magyarnál. A lábmunka, gyorsaság, cselezés, kombinációk, a játékterület kihasználása, ezen a téren előttünk járnak. Nem voltak figuráink, a góljaink jelentős része egyéni akciók után született, megkockáztatom, a nyolcvan százaléka. Csapatszinten kevesebbet mutattunk, mint két éve az Eb-n és a tavalyi vb-n.”

Már az Európa-bajnokság előtt külön kitért Máthé Dominik szerepére, amikor megjegyezte, hogy még nem a PSG játékosa, noha már átigazolta a francia sztárklub, ezért nem lehet tőle folyamatosan kimagasló teljesítményt várni. Máthé túl sokat foglalkozott a közönség hergelésével, az ünnepléssel, ahelyett, hogy időben visszafutott volna. (Nem csak ő volt ebben ludas, Elísson kedden dobott egy olyan gólt, amikor már a hálóban volt a labda, de a hozzá legközelebb álló magyar játékos is öt méterre állt tőle. És mivel összességében egy találat döntött, minden ilyennek jelentősége van.)

„A 22 éves Máthé jelenlegi tudása ennyi. Még nem húzott le két teljes szezont a BL-ben. Stabilitás, megfontoltság, racionalitás – ezekre a tulajdonságokra lesz majd szüksége a jövőben. Hetest ki lehet hagyni, az izlandiak is megtették. De nem úgy kellett volna dobni abban a téthelyzetben, ahogy ő tette. A kapus megmozgatása helyett egy azonnali dobást választott, és nem helyezte jól a labdát” – hangzott Borsos értékelése.

Szomorúan konstatálta ugyanakkor azt is, hogy a magyar szakmai stáb elfelejtett időt kérni a második félidőben, noha korábban időkérés után kétszer is lőttünk gólt. A portugálok ellen egy gyors időkérés utáni akció hozta meg a győzelmet Máthé lövésével, Izland ellen Bodó vágta be a labdát az első félidő végén. Bóka hibája nyilván feltűnőbb, amikor a vonalra lép ziccerben, de a kispadról is több segítséget várt volna a kiélezett helyzetekben. Egyszerűen luxus bent hagyni két időkérést, amikor már az is segítség lehet, ha a csapat a nagy rohanás közben kifújja magát.

A szurkolói szemléletben mindenképp él, de olykor még a játékosok is utaltak az íratlan szabályra, hogy a játékvezetők a hazai pályán játszó csapatot segítik. Borsos szerint nem panaszkodhatunk a játékvezetőkre, még úgy sem, hogy kedden 8-2 volt a hetesek aránya az ellenfélnek.

A három meccs alapján elmondható, hogy hátrányosan semmiképp sem érintett bennünket a bíráskodás, még ha ezt a látszatot igyekszik is kelteni a média egy része. Egyetértett azzal, hogy az előző két tornán azért is volt gördülékenyebb és bátrabb a játék, mert nagy elvárás nélkül mentek ki a pályára a játékosok.

„Most megérkezett a tét, de a végtelenségig nem lehet arra játszani, hogy nincs elvárás, mert elvárás nélkül értelmetlen az élsport. Az ugyanakkor irreális elvárás volt, hogy a négy közé menjünk, mert a dán és a francia csapat sokkal jobb nálunk. Azt sem állíthatjuk, hogy a jelenlegi tudásunkkal, ha ezek a meccsek máshol vannak, akkor nem kaptunk volna-e ki jobban.”

A sportágban örök vitatéma a kiválasztás, hogy a 172 centis holland Luc Steinst eltanácsolták volna-e a magyar edzők. Itthon általában a nagy lövőket keresik, nem pedig a cselezni is jól tudó játékosokat, míg a három ellenfélnél ezt is láthattuk. Magnussonnak volt egy olyan villámgyors csele kedd este, amikor a védőjét egy pillanat rázta le magáról, és máris a kapussal állt szemben (be is dobta).

Borsos úgy látja, hogy a problémák ellenére van jövőképe a csapatnak, de a védekezés rendbetétele alapvető fontosságú lesz. Jövőre Lengyelország és Svédország rendezi a világbajnokságot, a mostani gyenge szereplés miatt várhatóan nem leszünk kiemeltek a selejtező sorsolásnál, és akár a hollandokkal, akár Izlanddal összefuthatunk egy oda-visszavágós párharcban.

Politikai vonzat

„Hú, de jó, hogy most nem tőlem kérdezi meg a miniszterelnök, mi volt ez” – a mondat a sportág egyik korábbi vezetőjétől származik, és még a múlt csütörtökön hangzott el, amikor a hollandok 31-28-ra verték a mieinket a 100 milliárdból felhúzott MVM Dome nyitómeccsén. A tévékamera megmutatta, hogy Orbán Viktor is ott volt a helyszínen, Kocsis Máté kézilabdaelnök társaságában. Nem tudni, a kormányban milyen várakozással tálalták ezt az eseményt, de Kocsis kellemetlen kérdésekre számíthat a napokban. Alapesetben egy drukkernek nem is kellene tudnia, ki a szövetség elnöke, nálunk egészen más a helyzet.

A magyar politika 2010-től stratégiai ágazatként tekint a sportra, eközben csak azt felejtette el, hogy számon is kérjen, ha már minden támogatást megad.

De létesítmények, a szurkolók nem lőnek gólt.

Az edzők, akiknek játékosokat kellene nevelni, jobban keresnek, mint valaha, csak a legfontosabb feladatuknak nem tesznek eleget, játékost nem nevelnek. Hollandia és Portugália végrehajtott egy szakmai koncepciót az elmúlt bő 10 évben, az eredményét látjuk. A hazai koncepciónak viszont az önámítás az egyik legfontosabb szelete. Eközben milliárdokkal támogatják adófizetői pénzből a 2013-ban megalapított Nemzeti Kézilabda Akadémiát, amelyik egy játékost adott az Eb-re, a szerb válogatottban játszó Uros Borzast. Két éve már taobébikről beszéltek kormányoldalon pár sikeres meccs után, most nem látni, ki vállalja a felelősséget.