Hihetetlen izgalmak közt nyert és maradt életben a magyar férfi kéziválogatott az Eb-n

2022. január 16. – 19:46

Hihetetlen izgalmak közt nyert és maradt életben a magyar férfi kéziválogatott az Eb-n
Lékai Máté hat gólig jutott – Fotó: MTI/Kovács Tamás

Másolás

Vágólapra másolva

A férfi kézisek győzelmi kényszerbe kerültek a csütörtöki vereség után, Portugália a félidőben még vezetett ellenünk, de a második félidőben már nem tudta tartani a felgyorsuló magyarok tempóját. Máthé Dominik az utolsó támadást tökéletesen fejezte be hat másodperccel a vége előtt, ezzel 31-30-ra nyert Magyarország.

A magyar férfi kézilabda-válogatott a hollandok elleni rosszul sikerült rajt (28-31) után azzal a Portugáliával találkozott, amelyik szintén vereséggel kezdte az Európa-bajnokság budapesti csoportját. A portugálok sok gonddal küszködtek, Izland ellen néggyel kaptak ki, a koronavírus-járvány miatt sok hiányzójuk akadt, nem volt például bal kezes átlövőjük. A magyar oldalon Bánhidi Bence csütörtökön aláfordult bokája nem jött rendbe, kiment ugyan melegíteni a társaival, dobálgatott is, de messze nem olyan intenzitással, mint a többiek. Bánhidi alapesetben 6-7 gólt szerez egy meccsen, ezt kellett most pótolnia a többieknek. És akkor még nem beszéltünk a védekezésről.

A két válogatott a legutóbbi Európa-bajnokságon, 2020-ban a középdöntő utolsó meccsén találkozott egymással, akkor a portugálok simán elintézték a fáradó magyar csapatot, és később meg sem álltak az olimpiáig, ahol a csoportban ragadtak, miután kikaptak a házigazda japánoktól. A magyar válogatott szakmai stábjából Chema Rodriguez Portugáliában dolgozik főállásban, abban bízhattunk, hogy az ő meglátásai jelentősen befolyásolják a meccset.

A kezdőcsapat így állt fel: Lékai Máté irányított, Szita Zoltán és Máthé Dominik volt a két átlövő, Petar Topic beállóban, Bóka Bendegúz és Pedro Rodriguez a két szélen, Mikler Roland a kapuban.

Az első gólt a portugálok lőtték, Máthé labdáját elvitte Salina, és meg sem állt vele a kapuig. Areia és Martins találataira az ötödik perc végén Máthé hetesből válaszolt, de a kezdés megint nem volt az igazi. A tizedik percre 3-5 volt az állás, majd Szita és Topic kiegyenlített. Martins és Szita gólváltása után az első negyedóra végén 6-6-ot mutatott az eredményjelző. Sipos labdaszerzése után Pedro robogott végig a pályán, és elpörgette a labdát a Capdeville kapus mellett, és a videó megerősítette a játékvezetőt, bent volt teljes terjedelmével a labda. Ez a találat azért is fontos volt, mert először vezettünk ezen az Eb-n. (7-6)

A válogatottat nem nyugtatta meg, hogy előnybe került, Máthé Dominik sok hibával játszott, 12-10 után egy pillanat egyenlített az ellenfél, a szélsőik nagyon éltek. A félidőre pedig átvette a vezetést a rivális, Rui Silva a határozatlan magyar védők között emberelőnyben megtalálta a rést, és Mikler mellett kapuba lőtt (14-15). Lékai az első félidő hajrájában megsérült, de szerencsére csak néhány támadást hagyott ki.

A folytatásra egyszerűsödött a kérdés, ha a válogatott életben akar maradni, kettővel meg kell nyernie a második félidőt.

A feladatot végrehajtotta, de ne szaladjunk ennyire előre. Székely Márton ahogy beállt, rögtön védéssel kezdett a kapuban, Máthé egy pimasz hetessel egyenlített. Székely második védése után Bóka sprintelt végig a pályán, és máris 16-15 lett ide. A portugálok szívósan tapadtak a mieinkre, rendre válaszolni tudtak a gólokra, amit elsősorban Lékai Máté helyezett el a hálóban.

A 42. percben ismét két góllal vezetett a magyar csapat, Máthé és Topic alakította ki a 23-21-es állást, a portugál kapitány időt kért, Székely a szélről is fogott egy labdát, a három gólos vezetés viszont elmaradt, mert a másik oldalon is hárított a kapus. Iturizza lövése után egyre olvadt az előny, Sipost leküldték két percre a bírók, Rui Silva gyorsan kihasznált az esélyt. (23-23)

Máthé Dominik nyolcadik találata hozta meg a 31-30-as magyar sikert – Fotó: Szabó Bernadett/Reuters
Máthé Dominik nyolcadik találata hozta meg a 31-30-as magyar sikert – Fotó: Szabó Bernadett/Reuters

Máthé hetese és Hanusz kibrusztolt gólja után ismét kettő lett az előny. Amikor Ancsin a bal alsóba lőtt, sikerült három gólos különbséget kicsikarni, 27-24-gyel kezdődött az utolsó tíz perc, valamennyi mérkőzés legfontosabb szakasza, ilyenkor a hibák és a jó megoldások felértékelődnek. Megszólalt a kórus, gyerünk gyerekek, egy ország veletek.

Az 54. percben, 28-26-os magyar vezetésnél Gulyás István is kikérte második idejét, mert akkor érezhetően elfogyott az ötlet a támadásból. A kis pihenő sem használt, az eladott labda után Duarte a léc alá bombázott a másik oldalon.

Az utolsó öt perc támadásai:

  • Szita lövését Capdeville védte, a másik oldalon Iturizza a kapuba lőtt. (28-28)
  • Lékai labdaeladása után Iturizza a vonalra lépett.
  • Lékai hetest harcolt ki. Máthé kihagyta, pontosabban Capdeville nagy bravúrral védett.
  • Iturizza lövését Székely lábbal védte.
  • Szita talpról a jobb felsőbe zúdította a labdát.
  • Rui Silva bebújt két védő között, és büntetőt küzdött ki. Areia Miklerrel nézett szembe, és feje fölé lőtte a labdát (29-29)
  • Szitát csak egy hetes és kiállítás árán tudta feltartóztatni Iturizza. A hetest Lékai bevágta (30-29)
  • Fülsüketítő hangzavarban támadtak a portugálok, 23 másodperccel a vége előtt időt kért Paulo Pereira. A közönség hatalmas buzdításba fogott, Salina azonban elhalkította a tömeget, miután lefordult és a kapuba lőtt (30-30)
  • 12 másodperc alatt, emberelőnyben kellett megnyerni a meccset. Máthé Dominik felemelkedett és a kapu alsó sarkába vágta a labdát hat másodperccel a vége előtt, óriási hangrobbanást okozva (31-30) Nagy meccset nyertünk meg a bal kezes átlövő nyolcadik góljával.

A szurkolótábor elénekelte a Himnuszt a találkozó végén a példásan küzdő csapatnak. A meccs emberének Máthé Dominiket választották. „Ez volt a válogatottban a legfontosabb gólom idáig, de remélem lövök még hasonlókat” – értékelt az Elverum játékosa a találkozó után.

Gulyás István azt magyarázta, hogy sok problémával küzdöttek a portugálok és mieink is, ehhez képest nagyon izgalmas mérkőzést játszott a két nemzet. „Nagyon örülök, hogy csapatunk sokkal nyugodtabban és felszabadultabban játszott, mint csütörtökön, de remélem, még elég sok tartalék van bennünk.”

Kedden 18 órától Izland jön, és egy újabb győzelemmel megnyílhat az út a következő csoportkörbe. Egy három gólos győzelem kell, hogy Magyarország sorsa a saját kezében legyen. A zárómeccsen ugyanis Hollandia és Portugália csap össze. A legrosszabb forgatókönyv: ha a mieink eggyel vagy kettővel megverik Izlandot, a hollandok pedig bármilyen különbséggel elintézik a portugálokat, akkor Magyarország nem folytathatja.

Magyarország-Portugália 31-30 (14-15)
MVM Dome, v.: Horácek, Novotny (csehek)
lövések/gólok: 46/31, illetve 42/30
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 5/5
kiállítások: 12, illetve 12 perc
Magyarország: Mikler – Rodríguez 2, Máthé 8, Lékai 6, Topic 3, Szita 4, Bóka 3, cserék: Sipos, Rosta 1, Bodó 1, Hanusz 1, Ancsin 2, Székely, Ligetvári

A csoport állása: 1. Izland 4 pont 2. Hollandia 2, 3. Magyarország 2, 4. Portugália 0.
A csoport másik találkozóján: Izland – Hollandia 29 – 28

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!