Kínos vereséggel kezdődött a férfi kézilabda-Eb: Hollandia–Magyarország 31-28

2022. január 13. – 22:16

Kínos vereséggel kezdődött a férfi kézilabda-Eb: Hollandia–Magyarország 31-28
Lékai Máté a második félidőre feljavult, nyolc góljával a csapat legeredményesebb játékosa lett – Fotó: Kovács Tamás/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Dekoncentrált, enervált kezdéssel az első félidő közepére már ötgólos hátrányt szedett össze a magyar férfi kézilabda-válogatott. Innen folyamatosan hátrányban kellett játszaniuk Hollandiával szemben, és bár 28-28-nál összejött az egyenlítés, az utolsó percekre nem maradt erő. A hollandok így három találattal eldöntötték a találkozót. Egyszer sem vezettünk, a hollandok először nyertek ellenünk. Vasárnap az olimpiai résztvevő Portugália jön 18 órától, kedden Izland, most már nem szabad hibázni.

Magyarország rendezett már a női kéziseknek Európa-bajnokságot többször is, a férfiaknál most először volt házigazda. Bécsújhelyen (2010) és Újvidéken (2012) érezhettük úgy, mintha hazai pályán lennénk, annyi drukker kísérte el a magyar csapatot, de ez most más volt. Erre az alkalomra épült fel Európa ötödik legnagyobb sportcsarnoka, a 20 022 néző befogadására alkalmas MVM Dome, amelyben a magyar válogatott csütörtök este megkezdte az Eb-t.

A megfiatalított csapat 2020-ban állította maga mellé a szurkolókat, és ugyan a kilencedik lett, volt terve, dinamikája és bátorsága. A tavalyi világbajnokságról 5. helyezéssel tértek haza, a franciákkal szemben a negyeddöntőt hosszabbításban veszítették el. Most a 20 ezer néző azt várta – a hollandok vagy százan lehettek, többen narancssárga fürdőköpenyben érkeztek –, hogy a folyamatosan fejlődő, de esélytelenebb hollandok ellen jól mutatkozik be a társulat.

Rémálomszerű kezdés

A hollandoké volt az első támadás, Mikler Roland állt a kapuban, Bánhidi Bence és Sipos Adrián volt a védelem közepén, mellettük Szita Zoltán és Máthé Dominik, Lékai Máté és Pedro a két szélen. Sipos helyére támadásban Bóka érkezett. Ez a sor hozta a sikereket egy éve.

Az első magyar gólt Máthé lőtte a szaggatottról, majd a passzát Bánhidi értékesítette, de az első öt perc végére ezzel is csak 2-2 volt az állás, mert a Magdeburg balkezes átlövője, Kay Smits jelezte, nagy formáját átmentette a válogatott meccsekre is. Három holland gól jött, a magyar támadások kiismerhetőek voltak, általában Bánhidit keresték, előle viszont a védők elütötték a labdát. Máthé ráadásul hetest is hibázott.

Baijens üres kapus gólja után 3-7-nél a magyar kapitány, Gulyás István időt kért, de a játék képe nem változott. Negyedóra után 5-10-et mutatott az eredményjelző.

Egyszer meg is kellett állítani a játékot, mert legalább eggyel több gólt mutatott a mieinknek, de ez csak vágy volt.

Mikler helyére Székely Márton ment a kapuba, védéssel kezdett, de a várva várt lendületet ő sem tudta megadni a társainak, mert a támadásban továbbra is sok volt a hiba. Bodó Richárdnak és Hanusz Egonnak voltak felvillanásai, de összességében a hollandok teljesen megérdemelten vezettek a félidőben 13-10-re.

Még a torna előtt több játékos beszélt arról, hogy kezdik érezni a nyomást. Az első félidő ennek pontos lenyomata volt. Biztatták, hergelték magukat a mieink, örültek is a találatoknak, az a gördülékenység azonban hiányzott, ami az előző két évben megvolt. Smits öt találatig jutott 30 perc alatt, az ő semlegesítése kulcsfeladat volt a második félidőre. (Elárulhatjuk, nem sikerült megoldani, ő lett a meccs embere.)

Fellángolások voltak csak a második félidőben

Pedro gyorsan kiharcolt egy hetest, Lékai értékesítette, Bóka befejezett egy labdaszerzés utáni lerohanást, de Smits ismét bevágta 9 méterről. Felpörgött a meccs, gyorsan potyogtak a gólok, 14-16-nál Bánhidi bal bokája megsérült, ápolni kellett a kispad mellett. Két holland gól után megint néggyel vezetett az ellenfél. (14-18)

A 41. percben 16-20-as állásnál Ten Veldent piros lappal kiállították, mert letarolta Máthét, ő már nem jöhetett vissza. Pedro gólja után Székely ziccert védett, Lékai pontosan fejezte be a gyors támadásunkat, a hollandok kezdtek elbizonytalanodni. Megjött a közönség hangja, Rosta helyzeténél azonban Ravensbergen hárított, nem sikerült egy gólra felzárkózni. Schoenacker ellenben a másik oldalon a rést a védőfalon és a kapuba bombázott, így máris három lett közte.

Kay Smitset szorosan őrizték a magyar védők, de így is 11 gólig jutott – Fotó: Kovács Tamás/MTI
Kay Smitset szorosan őrizték a magyar védők, de így is 11 gólig jutott – Fotó: Kovács Tamás/MTI

Az utolsó tíz percre 23-25-ös állással fordultak a csapatok, mert Smits továbbra is képtelen volt hibázni, Sipos viszont nem tudta eltenni a labdát Ravensbergen kapus mellett.

A mieink védekezést váltottak, Pedro kijött zavaróba, aminek meg is lett az eredménye, majd Bodó két bombájával 25-26 lett, ismét tombolt a lelátó, de Schagen a szélről 25-27-re módosította az állást. Pedro erre gyorsan válaszolt, amikor az egyenlítésért támadtunk, a hollandok elhalászták a labdát a beálló elől.

Izgalmas hajrá

Öt perc sem már volt hátra, amikor Smits kilőtte a jobb felsőt. Lékai egy védő szorításában is dobott egy gólt egészen bravúros mozdulattal, majd egy újabb remek lövéssel, egyben a nyolcadik góljával kiegyenlített (28-28). De ezután Boomhouwer bepörgette a labdát a szélről a kapuba.

Adams kiállítása azt jelentette 1:28-cal a vége előtt, hogy a meccs végéig már nem egészülnek ki a hollandok. Máthé lövése célt tévesztett, Lékait rossz csere miatt leküldték a bírók, a hollandok nem siettették a támadást, Székely ugyan beleért Benghanem hat méterről eleresztett labdájába, de hárítani nem tudta, és ez a becsorgó labda pecsételte meg a csapat sorsát. Lőttek még egyet a végén, és a 28-31-es vendégsiker nem érdemtelen.

„Ha álmunkból keltenek fel, akkor sem szabadna ennyit és ilyet hibáznunk. Ha ezeket serdülőben követjük el, akkor is nagy hibák lennének. Védekezésben nem zártunk össze, noha tudtuk, hogy gyorslábúak és nincsenek nagy lövőik”

– értékelte a látottakat a nyolc gólig jutó Lékai.

A hat gólos Bodó Richárd arról beszélt, az első félidei teljesítmény alapján nem érdemelték meg a döntetlent, a második alapján viszont igen, de a holland csapat jól használta ki a hibáikat, és belelkesültek, amikor azt érezték, meg lehet fogni a magyarokat. „Nem így kell egy nyitómeccset játszani” – összegzett.

Ezt a meccset gyorsan le kell zárni, bármennyire fájdalmas is, mert semmi sincs veszve, ha a portugálokat megverjük vasárnap, majd kedden Izlandot is. A 2020-as Eb-n Portugália simán győzött ellenünk, Izlandot viszont akkor 24-18-ra sikerült felülmúlni. A két nemzet pénteken találkozik egymással.

Magyarország – Hollandia 28-31 (10-13)
MVM Dome, v.: Kurtagic, Wetterwik (svédek)
lövések/gólok: 42/31, illetve 44/28
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 6/4
kiállítások: 10, illetve 10 perc

Magyarország: Mikler – Rodríguez 3, Máthé 5, Sipos, Bánhidi 3, Szita, Lékai 8, cserék: Bóka 1, Topic 1, Székely, Hanusz 1, Bodó 6, Ancsin, Ligetvári, Rosta.

A csoport (Debrecen): Dánia – Montenegró 30-21 Szlovénia – Észak-Macedónia 27-25
C csoport (Szeged): Franciaország – Horvátország 27-22, Szerbia – Ukrajna 31-23
E csoport (Pozsony): Svédország – Bosznia 30-18, Spanyolország – Csehország 28-26
F csoport (Kassa): Norvégia – Szlovákia 35-25, Orosz csapat – Litvánia 29-27

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!