Hihetetlennek tűnik, de azonnal mattot ad a világos

2022. január 16. – 17:23

Hihetetlennek tűnik, de azonnal mattot ad a világos
A világos egyetlen lépéssel mattot ad

Másolás

Vágólapra másolva

December 31-én, 62 éves korában meghalt Kállai Gábor sakkozó, nemzetközi nagymester, edző és a hazai sakkélet meghatározó alakja. 14 éves korától kezdve minden percét a sakkozás töltötte ki. Szabó László és Forintos Győző nagymesterek tanítványának vallotta magát. 1982-ben nemzetközi mesteri, 1995-ben nagymesteri címet szerzett. Mindeközben Ribli Zoltán és Polgár Zsuzsa szekundánsaként is tevékenykedett. Élete legjelentősebb sikerét szövetségi kapitányként érte el, amikor 2002-ben a bledi sakkolimpián a dobogó második fokára vezette a magyar férfi válogatottat, amiért a következő évben a csapat tagjaival együtt megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. A nagymester búcsúztatása január 18-án (kedden) 14:15-től lesz a Farkasréti temető külső ravatalozójában

Kállai minden létező fórumon népszerűsítette a sakkot, küldetése volt, hogy közérthetővé tegye. A fentebbi feladvánnyal emlékezünk rá, mert ez volt az, amin tízezrek estek gondolkodóba, és törték a fejüket, hogyan képes világos egyetlen lépéssel mattot adni. Kell egy kis rafináltság hozzá.

A megoldás: világos besáncol. Ha a király f2-re lép, és a bástya sakkot ad, akkor a vezér kiüti a bástyát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!