Felbosszantották a Barcelona világbajnokát, kiposztolta a bankszámláját, mennyit keresett fél évre

2022. január 8. – 11:27

Másolás

Vágólapra másolva

Az 1,35 milliárd eurós adóssággal küszködő Barcelona csapatkapitánya, Gerard Piqué szokatlan módját választotta annak, hogy cáfoljon egy újságírói pletykát. Lluis Canut azt nyilatkozta a katalán tévében, hogy ugyan nehéz anyagi helyzetben van a klub, a világbajnok védő mégis 28 millió eurót keres évente.

A klub erre reagálva közleményt adott ki, helytelennek és rosszhiszeműnek nevezte az ilyen típusú híreszteléseket. A játékosok egyébként beleegyeztek bérük jelentős csökkentésébe.

A 34 éves Piqué sem várt sokáig a válasszal, és sokkal konkrétabban cáfolt, mint klubja, aminek 2008 óta megszakítás nélkül a tagja. Nemes egyszerűséggel kirakta a Twitterre, mennyi pénzt kapott fél évre a Barcelonától. Amint látszik, így sem keveset, 2,32 millió eurót utaltak át neki, ami alapján kikövetkeztethető, hogy 4,6 millió euró körül van az éves pénze. Piqué megragadta az alkalmat, hogy több tiszteletet kérjen.

A bajnokság ötödik helyén álló Barcelona szombat délután a hazai pályán jól teljesítő Granada vendége lesz. A koronavírus miatt erősen tartalékos katalánok egy győzelemmel nagyot léphetnek a már Bajnokok Ligáját érő negyedik pozíció felé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!