Meghalt az NFL egykori klasszis elkapója, Demaryius Thomas

2021. december 10. – 10:52

Másolás

Vágólapra másolva

Harminchárom éves korában meghalt Demaryius Thomas amerikaifutballista. Thomast az NFL egyik legjobb elkapójának tartották, Super Bowlt is nyert.

Thomast georgiai otthonában találtak meg, a nyomozás jelenlegi állása szerint halálát egészségügyi probléma okozta. Az elkapó idén júniusban vonult vissza, legnagyobb sikerét 2015-ben érte el a Denver Broncosszal, amikor megnyerték a Super Bowlt.

Klubja úgy emlékezik a több klubrekordot is tartó Thomasra, mint a franchise történetének egyik legjobb játékosára. „A Denverben töltött kilenc szezon alatt Demaryius domináns, rekordokat felállító wide receiverré vált, aki két bajnoki szezonban és az 50. Super Bowlon aratott győzelmünkben is fontos szerepet játszott” – írta a klub.

Demaryius Thomas a képen még a New Yorks Jets mezében – Fotó: Emilee Chinn/AFP
Demaryius Thomas a képen még a New Yorks Jets mezében – Fotó: Emilee Chinn/AFP

A Broncos arról is megemlékezett, hogy Thomas nagyszerű közösségi ember is volt, több jótékonysági programban vett részt, és sporttáborokat is tartott gyerekeknek.

Pályatársa, Peyton Manning is megemlékezett Thomasról: „DT még annál is jobb ember volt, mint amilyen játékos, helye van a Hírességek Csarnokában. Ez elárulja, milyen jó ember is volt. Úgy bánt a gyerekeimmel, mintha a sajátjai lennének. Ott volt minden csapattársa jótékonysági rendezvényén. Abszolút lesújtott a halálhíre.”

Thomas korábban a Houston Texansban, a New England Patriotsban és a New York Jetsben is játszott.

(via ESPN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!