Piros Zsombor újabb bravúrral jelentkezett, legyőzte Marin Čilićet a Davis-kupán

2021. november 28. – 15:23

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar válogatott Piros Zsombor hatalmas bravúrral legyőzte a jóval esélyesebbnek tartott horvát Marin Čilićet, így a magyar férfi teniszválogatott 1-1-re kiegyenlített a horvátok ellen a Davis-kupa torinói csoportküzdelmeiben. A 22 éves játékos az első játszmát elvesztette, a következő kettőben viszont óriásit játszott, többször visszakapaszkodott a meccsbe, és végül 6:4, 5:7, 4:6 arányban legyőzte horvát ellenfelét – írja az MTI.

A három évvel ezelőtt Davis-kupát nyerő horvátok annak tudatában folytatták vasárnap a Magyarország elleni csatát, hogy már biztosan csoportelsők, így bejutottak a negyeddöntőbe, ahol hétfőn az E csoportban győztes olaszokkal szállnak szembe. Ettől még persze nem lett könnyebb dolga a magyar csapatnak, Köves Gábor kapitány ugyanis a szombaton lábsérülést szenvedett Fucsovics Márton helyett az ausztrálok ellen bravúros győzelemmel megvillanó Piros Zsombort küldte pályára, akinek a 2014-ben US Open-bajnok, a világranglistán jelenleg is 30. helyen álló, három éve a horvátokat győzelemre vezető Marin Čilićet kellett megvernie.

A mérkőzés eleinte a papírforma szerint alakult, és bár Piros már az első játszmában is tudott brékelni, a horvát sztár magabiztos játékkal húzta be ezt. Kicsivel később aztán Piros lábfeje egy kitámasztásnál megbicsaklott, ezért ápolni is kellett a magyar teniszezőt, a közjáték azonban inkább Čilićet zavarta meg. A horvátnak egyre kevésbé működtek a szervái, így Piros szoros csatában ugyan, de egyenlíteni tudott, a következő játszmában pedig 1:4-ről felállva, óriási küzdelem után, a hatodik meccslabdáját kihasználva legyőzte ellenfelét.

A magyar játékos így az ausztrál John Millman szombati legyűrése után már a második bravúrját mutatta be a Davis-kupán, ám a győzelemhez az kell, hogy az 1-1-re álló párharc páros meccsén Marozsán Fábián és Nagy Péter hogy legyűrjék a párosban világelső és idén olimpiai, valamint wimbledoni bajnok Mate Pavić – Nikola Mektić párost. A Davis-kupa negyeddöntőjébe a hat csoportgyőztes mellett a két legjobb második kerül be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!