A Mercedes felülvizsgáltatja Verstappen egyik manőverét egy kedden előkerült videó alapján

2021. november 16. – 17:19

Másolás

Vágólapra másolva

A pályán kívül sem csillapodik a versenyszellem az F1-világbajnoki címért hajtó Mercedes és Red Bull között, amit az is bizonyít, hogy a Mercedes utólagos kivizsgálást kér a vasárnapi Brazil Nagydíj egyik esete, nevezetesen a Red Bull-pilóta Max Verstappen egyik manővere miatt.

A Mercedes által kiadott közlemény szerint a a 48. körben, a 4-es kanyarban, Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti esetet vizsgáltatnák ki, mert szerintük szignifikáns új bizonyíték került elő az ügyben. Ez volt az a manőver, amikor Hamilton a második helyről támadta az élen haladó Verstappent, az előzési manőver végén pedig mindketten lesodródtak a pályáról.

A futam közben dolgozó versenybírók rövid tanakodás után úgy döntöttek, nem szükséges behatóbban megvizsgálni az esetet, mindezt viszont úgy tették, hogy csak a közvetítésben is látott kameraszögek álltak a rendelkezésükre. Elismerték ugyanis, hogy Verstappen belső kamerájának képe nem állt rendelkezésre vasárnap – olyannyira, hogy ezt a videót csak kedden hozta nyilvánosságra a Forma–1. A videón ennyi látszik:

Az itt látott sikertelen kísérlet után nem sokkal Hamilton megelőzte Verstappent, majd megnyerte a Brazil Nagydíjat.

Mit akarnak ebből kihozni?

A videót kikockázva feltehetőleg azt, hogy a belső íven haladó Verstappen nem tett meg mindent annak érdekében, hogy időben be tudjon kanyarodni, ezzel pedig kényszerpályára tette Hamiltont: vagy kisodródik, vagy összeütköznek. Érdemes megnézni, hogy hogyan áll Verstappen kormánya egy körrel korábban ugyanabban a kanyarban, figyelembe véve, hogy a külső, ideális ívről érkezett ekkor, tehát nagyobb helye volt bevenni a kanyart.

Ezzel szemben, amikor Hamilton ellen védekezett, sokkal meredekebben kellett volna kanyarodnia, mégsem fordítja el annyira a kormányt. Verstappen a futam után azt mondta, hogy a gumik kopása miatt alulkormányzott volt az autója, ezért csúszott kifelé a kanyarból.

Ennek ellenkezőjét, vagy azt, hogy szándékosan nem hagyott helyet Hamiltonnak, nehéz lesz bizonyítani, már persze, ha eljut egyáltalán a felügyelők elé az eset. A futam közben ugyanis, ahogy azt már említettük, a versenybírók úgy döntöttek, nem szükséges vizsgálni a 4-es kanyarban történteket, így könnyen lehet, hogy a Mercedes kérését simán lesöprik majd annyival, hogy nincs mit felülvizsgálni, ha alapból nem is vizsgáltak semmit.

Amennyiben lesz vizsgálat, és a belső kamerás felvétel alapján mégis úgy döntenek a versenybírók, hogy Verstappen hibázott, annak elég nagy jelentősége is lehet, akár visszamenőleg, akár előre osztanak büntetést. Ha visszamenőleg, akkor egy 5 másodperces időbüntetéssel ugyanis Verstappen visszaszorulna a harmadik helyre Valtteri Bottas mögé. Ezzel Verstappen előnye 14-ről 11-re csökkenhetne a világbajnoki pontversenyben, a csapatversenyben pedig 11-ről 17-re nőhetne a Mercedes előnye. Előre pedig a Katari Nagydíjba nyúlhatnának bele egy rajtbüntetéssel.

A szezonban korábban a Red Bull már élt egy hasonló felülvizsgálati kérelemmel – a Brit Nagydíj után szerették volna, ha újra megnézik a Verstappen és Hamilton között történt ütközést, szerintük ugyanis túl enyhe volt a 10 másodperces időbüntetés, amit Hamilton kapott Verstappen kilökéséért. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) viszont elutasította a kérelmet, mondván, a Red Bull által prezentált új bizonyítékok egyike sem volt új, így nem volt olyan tényező, ami alapján más döntésre juthattak volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!