Lengyelország remekelt a vb-selejtezőkön

2021. november 15. – 20:45

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt tíz találkozójából Magyarország mindösszesen két mérkőzést nyert meg, Andorra és San Marino ellen győztek Szalaiék.

A lengyel csapatnak idén 14 mérkőzésen kellett pályára lépni, hat győzelem mellett öt döntetlen és három vereség a mérlege, de két barátságos találkozójuk is döntetlennel végződött, valamint a nyári Európa-bajnokság sem úgy sikerült Paulo Sousa csapatának, ahogy elképzelték előzetesen. Ha csak a világbajnoki-selejtezőkre koncentrálunk, akkor kijelenthető, hogy felettébb sikeres éve volt Lengyelországnak. Kizárólag Anglia tudott nyerni ellenük, két döntetlen mellett hatszor győztesen hagyták el a pályát, és teljesen megérdemelten vívták ki a pótselejtezőt jelentő második helyezést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!