A lengyeleket fűti jobban a bizonyítási vágy

2021. november 15. – 21:14

Másolás

Vágólapra másolva

Tapogatózó játék jellemezte az első perceket, és hiába alakult ki mezőnyben lengyel fölény, a kapuk nem forogtak veszélyben. A magyar csapat a szokásos 3-4-2-1-es felállásban lépett pályára, a sok hiányzónak köszönhetően olyan kezdőcsapattal, mely még ebben az összeállításban soha nem lépett a pályára.

A biztos pótselejtezőt jelentő második hely birtokában Lengyelország is lehetőséget adott azoknak a labdarúgóknak, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. A bizonyítási vágy pedig őket fűtötte jobban. Az ismerkedéssel töltött perceket követően nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, és két gólszerzési lehetőség is adódott előttük.

Kövess minket Facebookon is!