F1: Hamilton nyerte a brazil időmérőt, de a rajtbüntetése még bekavarhat

2021. november 12. – 21:09

frissítve

F1: Hamilton nyerte a brazil időmérőt, de a rajtbüntetése még bekavarhat
Lewis Hamilton a 2021-es Brazil Nagydíj időmérőjén – Fotó: Ricardo Moraes / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Lewis Hamilton meggyőző fölénnyel nyerte a Forma–1-es Brazil Nagydíj időmérőjét, amit a sprintfutam miatt rendhagyó módon pénteken rendeztek. A hétszeres világbajnok viszont motorcsere miatt gondban lehet majd a vasárnapi futamon, ezt pedig a vb-pontversenyt 19 pontos előnnyel vezető Verstappent hozhatja helyzetbe.

Miután már csak négy futam van hátra a 2021-es F1-szezonból, nem túl merész állítás, hogy minden versenynek kiemelt jelentősége van a világbajnoki pontversenyt 19 ponttal vezető Max Verstappen és az őt üldöző címvédő Lewis Hamilton küzdelmében, de a Brazil Nagydíj hétvégéje rettentő fontos lesz, két okból is. Egyfelől, mert Hamilton egy újabb motorcsere miatt 5 rajthelyes büntetést szedett össze a vasárnapi futamra, másrészt mert a szezonban harmadszor láthatjuk majd szombaton, az időmérő megszokott sávjában a sprintfutamot, ami a vasárnapi futam rajtsorrendjéről – illetve összesen hat pont sorsáról – dönt majd.

A rendhagyó lebonyolítás miatt péntekre került időmérőt megelőző egyetlen szabadedzésen Hamilton jelentős, bő 3 tizedmásodperces fölénnyel előzte a két Red Bullt, volt tehát mire építenie Hamiltonnak a kvalifikáció előtt.

Az időmérő első harmadában még nőtt is a Mercedes előnye a Red Bullokkal szemben, olyannyira, hogy Verstappent és Sergio Pérezt a két Ferrari is megelőzte indulásra, de Carlos Sainz és Charles Leclerc végül nem szólt bele a nagyok dolgába.

Ezt leszámítva az időmérő elején két komolyabb meglepetés volt csak: Lance Stroll már az első öt pilóta között kiesett az Aston Martinnal, a Williamsen belüli harcot nézve pedig Nicholas Latifi a szezonban először tudta megelőzni tradicionális időmérőn, tehát a sprintfutamot nem számolva a csapattárs George Russellt.

A középső szakaszban Hamiltonnak egy pályaelhagyás miatt törölt kör után kellett a vártnál icipicit jobban iparkodnia, amit meg is tett, megelőzve az addig leggyorsabb Verstappent. A végére tovább gyorsuló Hamilton mellett aztán Bottas is meg tudta előzni a vb-címért hajtó hollandot, legalábbis a második szakaszban.

A Red Bullnak a harmadik, mindent eldöntő harmadban sem volt válasza Hamilton pénteki formájára, de ezt már a Q2 végén az eseményeket a boxutca faláról követő Red Bull-csapatfőnök, Christian Horner is belengette előre, elismerve, hogy nem tudnak mit kezdeni a nagy rivális időmérőre összerakott tempójával, de bíznak benne, hogy majd a versenykörülmények között, szombaton és vasárnap javítani tudnak. Főleg, hogy Verstappen az első sorból, Hamilton mellől kezdhet majd a sprintfutamon, Bottas ugyanis a legvégén nem tudta megelőzni őt, csak a harmadik lett az időmérőn Pérez, Pierre Gasly, illetve a két Ferrari és a két McLaren előtt.

Mi is az a sprintfutam

Akinek esetleg újdonság az F1 2021-ben bevezetett, idén harmadszor, egyben utoljára látható újítása, annak röviden. A sprintfutam egy, a normál futamok távjához képest harmad akkora, 100 km-es kisebb verseny, ami időben a szombati időmérő helyét veszi át – ezért is rendezték pénteken az időmérőt.

A sprintfutam győztese 3 pontot kap, a második helyezett 2, a harmadik pedig 1 ponttal gazdagodik. A futam végeredménye jelenti a vasárnapi, minden tekintetben hagyományos futam rajtsorrendjét.

Az előző két helyszínen, a Brit és Olasz Nagydíjakon, ahol a sprintfutam is része volt a programnak, Hamilton és Verstappen ütközött a futamon.

Kövess minket Facebookon is!