A Lázár János vezette teniszszövetség újabb 710 millió forintot kér a kormánytól

2021. november 5. – 14:57

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) egy önellenőrzés nyomán 710 millió forintos támogatást igényel a kormánytól, írta az MTI.

Mióta Lázár János átvette a szövetség irányítását egyszer már kért pénzügyi támogatást a kormánytól. A korábban felhalmozott adósságok rendezésére végül 3,9 milliárd forintot kapott az MTSZ.

A szövetség honlapja szerint az elnökség a 2016 és 2020 közötti évekre rendelt el áfa-önellenőrzést, mert „alapos gyanú merült fel azzal kapcsolatban, hogy a szövetség korábbi vezetése nem megfelelően számolta el és fizette be az áfát”. A könyvvizsgálók több mint 710 millió forint befizetendő összeget állapítottak meg, de erre nincs meg a fedezet, ezért kért pénzt a kormánytól a szövetség.

Júliusban a szövetség csaknem egymilliárdos keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez, az A-Z Tenisz Produkció Kft. több milliárdos szerződései miatt.

Márciusban az MTSZ több mint 250 millió forintos keresetet indított korábbi főtitkára, Richter Attila ellen, mivel a korábbi tisztségviselő 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá egy három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA-tornával kapcsolatban.

Szeptemberben a szövetség volt sportigazgatója és főtitkára, Juhász Gábor ellen is kártérítési pert kezdeményeztek, mivel a korábbi tisztségviselő elnökségi jóváhagyás nélkül tartozáselismerő nyilatkozatot tett az A-Z cégcsoport javára akkor, amikor a szövetség súlyos anyagi gondjai már nyilvánvalóak voltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!