Több ország kilépéssel fenyegeti a FIFA-t, ha tényleg kétévente akarnak világbajnokságot rendezni

2021. október 20. – 10:21

Másolás

Vágólapra másolva

Több európai labdarúgó-szövetség is kilátásba helyezte, hogy kilép a nemzetközi szövetségből (FIFA), ha valóban bevezetik a világbajnokság kétévenkénti megrendezést – írja az MTI.

A dpa német hírügynökség értesülése szerint több mint egy tucat nemzeti szövetség fontolgatja ezt a lehetőséget. A FIFA hétfőn jelentette be, hogy mind a 211 tagországának szövetségi kapitányával konzultál a világbajnokság kétévenkénti megrendezéséről, amely Gianni Infantino FIFA-elnök forradalmi terve.

Infantinónak az erről szóló tanulmány elkészítéséhez májusban a szervezet 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie, viszont több helyről is éles ellenkezést váltott ki. Bírálta a tervet az európai (UEFA) és a dél-amerikai (CONMEBOL) szövetség, valamint az ezekben a térségekben lévő klubok, játékosok és szurkolói csoportosulások. A magyar szövetség szintén jelezte, hogy az UEFA-t támogatja ebben a kérdésében. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is aggodalmának adott hangot.

Legutóbb a dán, a svéd, a norvég, a finn, az izlandi és Feröer szigeteki szövetség közös közleményben foglalt állást a kétévenkénti vb-rendezés ellen. Ahogy a dánok jelezték, „legrosszabb esetben és utolsó lehetőségként” nem zárják ki azt sem, hogy kilépnek a FIFA-ból, ha az nem áll el a tervektől.

A következő világbajnokságot 2022 végén Katarban rendezik. A 2026-os világbajnokság rendezési jogát Kanadának, az Egyesült Államoknak és Mexikónak ítélte oda a FIFA, a tervek szerint ez a vb már nem 32, hanem 48 csapatos lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!