Ádáz licit jöhet az F1 utolsó üres 2022-es üléséért

2021. szeptember 23. – 11:42

Ádáz licit jöhet az F1 utolsó üres 2022-es üléséért
2022-ben is Nyikita Mazepin (b) és Mick Schumacher (j) lesznek a Haas pilótái – Fotó: Lars Baron / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Már csak egyetlen egy pilóta kiléte ismeretlen a 2022-es Forma–1-es mezőnyből, miután a Haas az Orosz Nagydíj versenyhétvégéje előtt egy nappal hivatalosan is megerősítette, hogy jövőre is Mick Schumacher és Nyikita Mazepin vezetik majd a csapat két autóját.

Ezzel a Haas lesz a Red Bull, a McLaren, a Ferrari, az Aston Martin, az Alpine és az AlphaTauri mellett hetedik csapat, amely változatlan pilótafelállással vág neki a következő évnek. Mindezt annak ellenére vállalták be, a hogy a két pilóta, Schumacher és Mazepin nyíltan nem kedvelik egymást, és ez a pályán látott versenyzésükön is érezhető, a páros jó pár kemény, néha egyikük vagy másikuk által nem fairnek tartott manővert mutatott be.

A döntés persze részben gazdasági, hiszen Mazepin a Haas-főszponzor Uralkali tulajdonosának fia, lényegében az orosz befektető támogatásából fedezik az F1-indulásukat, vagy legalábbis annak jelentős részét.

A Haas csütörtöki bejelentése után egyedül az Alfa Romeo egyik helye kiadó 2022-re, így már csak az a kérdés, hogy ki lesz a Mercedestől távozó Valtteri Bottas csapattársa. A helyre több pilóta is pályázik:

  • például a jelenleg is az Alfa Romeónál vezető Antonio Giovinazzi, aki az Alfának motort szállító Ferrari támogatását élvezi,
  • a Forma–2 bajnoki címéért versenyben levő, ugyanakkor a Renault/Alpine akadémiájához tartozó kínai Csou Kuan-jü (angol átírással Guanyu Zhou), aki az F1 első kínai pilótája lehetne, és jelentős kínai tőkét hozhatna az F1-be,
  • a elektromos formaautós sorozat, a Forma–E bajnokának, Nyck de Vriesnek a neve is felmerült, akit a Mercedes tolna be szívesen az F1-be,
  • de képbe került az F2-t jelenleg vezető ausztrál Oscar Piastri, illetve a szintén az F2-ben induló és a Sauber tehetséggondozójához tartozó Theo Pourchaire szerződtetése is.

Az F1 2022-es mezőnye

  • Mercedes: Lewis Hamilton, George Russell
  • Red Bull: Max Verstappen, Sergio Pérez
  • McLaren: Lando Norris, Daniel Ricciardo
  • Ferrari: Charles Leclerc, Carlos Sainz Jr.
  • Aston Martin: Sebastian Vettel, Lance Stroll
  • Alpine: Fernando Alonso, Esteban Ocon
  • AlphaTauri: Pierre Gasly, Cunoda Juki
  • Alfa Romeo: Valtteri Bottas, ?
  • Haas: Mick Schumacher, Nyikita Mazepin
  • Williams: Nicholas Latifi, Alexander Albon
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!