Az olimpiai bajnok Milák Kristóf edzőt váltott, Virth Balázs készíti fel

2021. szeptember 16. – 14:01

frissítve

Az olimpiai bajnok Milák Kristóf edzőt váltott, Virth Balázs készíti fel
Virth Balázs és Kapás Boglárka 2018-ban, a Glasgow-i Eb-n – Fotó: Magyar Úszó Szövetség

Másolás

Vágólapra másolva

„Amire szövetséget kötöttünk, megcsináltuk”

mondta az olimpiai bajnok Milák Kristóf edzője, Selmeci Attila még Tokióban. A 21 éves Milák 200 pillangón hatalmas fölénnyel nyert, százon megszorította az olimpia legeredményesebb úszóját, az amerikai Caeleb Dresselt, és csak kevéssel maradt le mögötte.

A 63 éves Selmeci már Japánban úgy gondolta, hogy nem vállalja tovább az úszó felkészítését, a Honvédnál viszont megmarad a pozíciója, elkezd ismét kisebbekkel foglalkozni. Békében, mosollyal válnak el, majdnem nyolc évet töltöttek együtt. Selmeci maga is úgy érezte, nagy a korkülönbség közte és a versenyző között. Megkönnyebbült, és biztos benne, hogy jó kezekben lesz Milák.

„Mint a BL-győztes Barcelonát átvenni, olyan ez a helyzet, szép, felemelő, de azért nem könnyű feladat. A csúcson kell maradni. A magyar úszósportban eddig csak Egerszeginek és Darnyinak sikerült megvédenie a címét olimpián, ha nem hinnék maximálisan abban, hogy sikerülhet neki a párizsi győzelem, bele sem vágnék.

Fiatal még, minden esélye megvan a címvédésre, és még többre is. Amit Selmeci Attilával együtt csináltak, az kiváló, az eredmények is ezt igazolták, egy kicsit változtatunk majd rajta, az én rendszerem egyébként is rokonságban van Selmeciével. Délután már találkozom Kristóffal, ha akarja, beugrik a medencébe, és el is kezdhetjük együtt a munkát. Bogi majd a jövő héten csatlakozik, neki szüksége volt egy hosszabb pihenőre”

– mondta a Telexnek Virth. Jövőre májusban rendezik meg a világbajnokságot Japánban, és Európa-bajnokság is lesz.

A 43 éves Virth 21 évesen, Kaposvárról került Budapestre, Széchy Tamás szemelte ki magának még a '90-es évek végén. Már részt vállalt Gyurta Dániel felkészítéséből a londoni olimpia előtt, és az aranyérem előtt is. Széles Sándor és Kovácshegyi Ferenc mellett ő volt a harmadik tagja a szakmai stábnak. Gyurta világcsúccsal nyerte meg a 200 méteres mellúszást. A 2013-as világbajnoki arany idején elsősorban már Virth volt Gyurta mellett. Kapás Boglárkával bronzérmet nyert 2016-ban, 800 gyorson. 2019-ben már a 200 pillangón lett világbajnok a tanítványa, akivel a negyedik helyet szerezte meg Tokióban.

Milák volt az egyetlen medencés úszó, aki érmet nyert Tokióban, a jelenlegi olimpiai ciklusban is tőle lehet várni a legjobb eredményeket.

Nemcsak a 21 éves olimpiai bajnok, hanem az olimpia legfiatalabb magyar úszója, a 15 éves Veres Laura is Virthet választotta. Veres 200 gyorson ért el nagy időt, az övé lehet a jövő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!