A négyszeres olimpiai bajnok Biles és társai szerint az FBI a felelős az amerikai tornászokat ért zaklatásokért

2021. szeptember 15. – 18:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az FBI-t, illetve az amerikai tornászválogatott vezetőit tette felelőssé Larry Nassar éveken át húzódó zaklatási ügyéért az a négy amerikai tornász, akik szerdán beszéltek a szenátus előtt. A négy megjelent tornász a négyszeres olimpiai és tizenkilencszeres világbajnok Simone Biles, a háromszoros olimpiai és kétszeres világbajnok Aly Raisman, az egyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok McKayla Maroney, illetve az egyszeres világbajnok Maggie Nichols voltak. A szenátusi vizsgálatot azért indították, hogy feltárják az FBI nyomozásának hiányosságait.

A szerdai meghallgatáson Maroney elmondta, hogy 2015-ben három órán át közölt részleteket telefonon az FBI-jal az őt ért, részben a londoni olimpián történt szexuális zaklatásokról, köztük olyan dolgokról, amiket saját anyjának sem mondott el korábban. Ugyanakkor egy 2021 júliusi jelentésből kiderült, hogy az FBI másfél évig nem is foglalkozott Maroney vallomásával, és ennyi idő eltelte után is csak hibásan jegyezték le azt.

„Nemcsak, hogy az FBI nem jelentette az engem ért visszaélést, de amikor végül 17 hónappal később dokumentálták a jelentésemet, teljesen hamis állításokat tettek arról, amit mondtam” – mondta Maroney dühvel a hangjában a Reuters szerint.

Simone Biles, McKayla Maroney, Aly Raisman és Maggie Nichols (balról jobbra) a szenátusi meghallgatáson – Fotó: Saul Loeb / Pool / Reuters
Simone Biles, McKayla Maroney, Aly Raisman és Maggie Nichols (balról jobbra) a szenátusi meghallgatáson – Fotó: Saul Loeb / Pool / Reuters

A négyszeres olimpiai bajnok Biles könnyeivel küszködve ítélte el az FBI-t és az amerikai tornászválogatottat, amiért a két szervezet semmit sem tett a jelentések ellenére, hagyva, hogy őt és több száz másik tornászt zavartalanul zaklathasson tovább a csapat orvosaként dolgozó Nassar. „Cserbenhagytak minket, és válaszokat érdemlünk. Tényleg úgy érzem, hogy az FBI szemet hunyt felettünk” – mondta.

Raisman azt kritizálta, hogy a felelős szervek nem tettek eleget, hogy kiderüljön, az olimpiai és paralimpiai szervezetek éveken ál falaztak Nassarnak.

A szerdai meghallgatáson részt vett az FBI igazgatója, Christopher Wray is, aki a szervezet nevében bocsánatot kért a tornászoktól. „Mélységesen sajnálom mindannyiukat. Sajnálom, hogy oly sok ember újra és újra cserbenhagyta önöket, és különösen sajnálom, hogy voltak olyan emberek az FBI-nál, akiknek 2015-ben megvolt a saját esélyük arra, hogy megállítsák ezt a szörnyeteget, és kudarcot vallottak, és ez megbocsáthatatlan, ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie, és mindent megteszünk, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő” – mondta Wray a bizottság előtt tett vallomása során.

Nassart 2018-ban 40-től 175 évig terjedő szabadságvesztésre ítélték szexuális zaklatás miatt. Az ügyészség szerint több száz nőt és lányt bántalmazhatott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!