Minimálisat mutat a válogatott a kontrázásban

2021. szeptember 5. – 19:37

Másolás

Vágólapra másolva

A második félidőre az egyik kivetődésnél fejrúgást kapott Gulácsi Péter már nem jött ki, helyette Dibusz Dénes folytatta a játékot, és szükség is volt az azonnali koncentrációjára és tökéletes kijövetelére, hiszen ismét Albánia kezdte jobban a félidőt, el is jutottak a hazaiak egy nagy helyzetig.

A második félidő elején a magyar csapat megint visszahúzódott saját térfelére, kontrázgatni próbált, de ismét nagyon minimálisat nyújt csapatunk ezen a téren. Kiegyenlített a játék továbbra is, de az az ember érzése, hogy a hazaiak jóval többet próbálnak tenni a három pont megszerzéséért, ez pedig egy újabb hatalmas helyzetben fejeződött ki, újra Dibusz védett óriásit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!